Utánpótlásfoci - Újabb győzelem
2020-09-29 - Újabb győzelmet aratott a VUK SE U17-es labdarúgócsapata a Pest megyei I. osztályú bajnokságban szeptember 26-án a Tárnok együttese ellen az óvárosi pályán. A battai fiúk könnyen győztek 3:1 arányban.
A mérkőzésen végig a mieink akarata érvényesült, de az első félidőben szerzett egyetlen találatunk még nem tükrözte a játék igazi képét.  A második játékrészben a jó játékkal kialakított helyzetekből kétszer is sikerült bevenni az ellenfél kapuját, a tárnokiak csak kevéssel a lefújás előtt tudtak szépíteni.

Héring Gyula edző a mérkőzés után elmondta: elégedett volt a mutatott játékkal, időnként kimondottan szép támadásokat vezettek a srácok, de visszatérő probléma a gyenge helyzetkihasználás. A soron következő találkozókon sokkal koncentráltabban kell majd befejezni az akciókat, ez lehet a kulcsa a sikeres bajnoki szereplésnek.

A csapat négy forduló után az 5. helyen áll a táblázaton. Az már most látszik, hogy nagy harc várható az élmezőnybe kerülésért, de a VUK SE gárdájának reális célkitűzése lehet az 1-6. hely.

VUK SE – Tárnoki Bolha FTSE 3-1 - gólszerzők: Illés Á. (2), Tóth Sz., jók: Farkasházi Á., Forintos D., Illés Á., Nagy A., Süller Z. A képen balról jobbra, hátul: Héring Gyula (edző), Farkasházi Ádám, Szacski Máté, Nagy András, Tóth Szabolcs, Sándor Bence, Illés Ádám, Krójer Domonkos; elöl: Kovács Norman, Süller Zalán, Forintos Dávid, Kis Gergő, Mazzag Márton.