Elhunyt a Halom Televízió egykori munkatársa, Ofcsár Ferenc
2020-09-29 - Szomorúan értesültem, hogy a Halom Televízió egykori munkatársa, Ofcsár Ferenc szeptember 21-én, 65 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Ofcsár Ferenc hosszú időn keresztül volt a Halom Televízió operatőre és elkötelezetten végezte munkáját. Közvetlen személyiségével, jó humorával, kedvességével nemcsak a kollégáit nyerte meg, hanem mindenkit, akivel kapcsolatba került. Nagy tapasztalattal és tudással rendelkezett, bármilyen szakmai feladatot rá lehetett bízni, akár olyan nagyrendezvények közvetítését is, mint a Summerfest vagy a Battai Napok, amelyek komoly technikai előkészületeket, tervezést igényelnek. Gyakran láthattuk dolgozni a képviselő-testületi üléseken is. A csapatmunka híve volt, mindig a legeredményesebb lehetőséget kereste. Munkatársai tisztelték, szeretették, kedvelték.

Szerette a kihívásokat, a különleges helyzeteket, amelyeket a kollégáival közösen mindig megoldott. Felvételein visszaköszönt igényessége, mindig törekedett arra, hogy megfelelő módon jelenjen meg a témához illő vizuális világ.

Az élet úgy hozta, hogy pár évvel ezelőtt abbahagyta a televíziózást és elköltözött Százhalombattáról. Fájó szívvel vált meg az operatőri tevékenységtől, amit nagyon szeretett. Munkáját a Halom Televízió archívuma, emlékét egykori kollégái, ismerősei, barátai őrzik.
Százhalombatta Város Önkormányzata és a magam nevében búcsúzom tőle. Őszinte részvétem családjának és mindenkinek, aki gyászolja!
 
Vezér Mihály
polgármester