Száz kilométeres háziverseny
2020-09-21 - Remekül teljesítettek a SZVISE Atlétika szakosztályának versenyzői a huszonharmadik alkalommal megrendezett Kékes Csúcsfutáson szeptember 19-én.
A Mátrafüredről induló, Kékestetőn véget érő megméretés 11,6 kilométeres távján 1014 métert kaptatnak fel a résztvevők. Bakó Judit 1:21, Grósz Tamás 1:19 óra alatt ért célba.
A szakosztály EgyüttEgymásért triója is indult volna az elmaradt Omszki Ultra 100k versenyen, ezért házi versenyt szerveztek helyette szeptember 19-én. Nagy Erzsébet 33,5 (4:13), Lak Tünde 33,4 (2:57.56), Cser László 33,4 kilométert (2:23.47) futott le, így teljesítették a mintegy száz kilométeres távot a városban összesen 9 és fél óra alatt. "Az eseményen részt vettek futós barátaink, végig szurkolva segítettek, sőt, néha futottak is velünk. Hálás köszönet nekik!" – nyilatkozta Lak Tünde. A SZVISE Atlétika szakosztálya szeretettel vár minden futni vágyót kedden és csütörtökön 18 órakor a Szent István téren.