A székelyföldi mártír
2020-09-07 - Munkásságáról és Moyses Mártonról szóló könyvéről beszélget Baka Györgyi költő Hegedűs Imre János íróval a "Matrica" Múzeum és a KÉSZ Százhalombattai csoportjának közös rendezvényén szeptember 21-én, hétfőn 17 órától a múzeumban.
Moyses Márton ellen az 1956-os forradalom idején tanúsított kiállásáért, a kommunista diktatúra túlkapásait nyíltan bíráló magatartásáért, a közben kiderült határátlépési kísérletéért indítottak eljárást, miután egy Babits Mihály fedőnevű securitatés besúgó révén elegendő terhelő adatot szereztek róla. Letartóztatásakor "Holnap Forradalom", "Szomorú beszéd magamról (Barátomnak)", "Igaz emberséggel ölni" és "Beszéd meg-meggyilkoltakhoz" című verseit találták meg nála, ugyanakkor barátjával, a facsádi (Bánság) Szokoly Elekkel folytatott levelezését is felhasználták ellene (Szokoly-féle-per). Moyses Mártont első fokon hétévi, majd fellebbezést követően jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A börtönben levágta a saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle. Szabadulása után, 1970-ben Brassó főterén leöntötte, majd felgyújtotta magát.