Verekedés lett a zenekérésből egy sörözőben
2020-09-01 - A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. augusztus 31-én megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. szeptember 30-ig elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, és más bűncselekmények miatt nyomoz.
2020. augusztus 28-án a három gyanúsított egy sörözőben italoztak. Ketten közülük a lejátszott zene módosítását kérték, a hely tulajdonosa azonban ezt megtagadta. Szóváltás alakult ki a felek között, a vitába a harmadik gyanúsított is bekapcsolódott, majd a tulajdonos felszólítására a három rendbontó elhagyta a sörözőt. A gyanúsítottak egy közeli parkolóba mentek, ahol fakarókat vettek magukhoz és visszatértek a sörözőhöz. Ott a vendégekre támadtak, többeket bántalmazták, majd miután észlelték, hogy a söröző tulajdonosa riasztja a rendőrséget, elmenekültek a helyszínről.
 
A dulakodás során egy sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést, két másik sértett pedig nyolc napon belül gyógyuló zúzódásokat szenvedett.
 
Mindhárom gyanúsított büntetett előéletű, jelenleg több rendőrségi büntetőeljárás van folyamatban ellenük, egyikük ellen pedig bírósági eljárás is zajlik. Mindhármukkal szemben fennáll a bűnismétlés veszélye, illetve a sértettek jogellenes befolyásolása vagy megfélemlítése. Mindezek alapján az ügyészség kezdeményezte a három férfi letartóztatását.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottakat meghallgatta és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatásukat.
 
A döntés ellen a három gyanúsított és a jelen lévő két védő fellebbezett, a harmadik gyanúsított védője a törvény által meghatározott határidőig fellebbezéssel élhet.
A végzés nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2020. augusztus 31.
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály