Százhalombattán nem lesznek iskolaőrök
2020-07-28 - Az Országgyűlés 2020. július 3-án elfogadta az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, szeptember elsején közel 500 köznevelési és szakképzési intézményben találkozhatunk a rendfenntartókkal.
Az őrök az adott iskola biztonságát veszélyeztető cselekmény esetén alkalmazhatnak kényszerítő eszközöket.

Az előző években többször tájékozódhattunk a médiában arról, hogy tizenéves gyerekek miként fenyegették, provokálták, bántalmazták pedagógusaikat vagy éppen videóra vették, ahogy megalázzák tanáraikat.

Hallhattunk és hallunk is egyre több olyan esetről, hogy a diákok egymást bántalmazzák, egyre agresszívebben.

Számomra meghökkentő, hogy a skandináv országokban, teszem azt Finnországban nem kell alkalmazni őröket, sokkal inkább fordítanak hangsúlyt az oktatás minőségére, a szeretetre, egymás elfogadására.

Remélem, egyszer hazánk is képes lesz nyugodtabb, humánusabb eszközöket alkalmazni az iskolások fegyelmezésében és magatartásuk javításában.

A napokban kíváncsian vártam az intézmények listáját, amelyben közzétették, hol tartják szükségesnek az iskolaőrség felállítását az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján.

Ennek alapján városunk iskoláiban nincs szükség őrre, ahhoz, hogy biztonságosan működhessenek, hiszen a százhalombattai önkormányzat nagy figyelmet fordított és fordít a közbiztonságra, az iskolák pedagógusai, gyógypedagógusai, pszichológusai pedig maximálisan odafigyelnek gyermekeinkre és észlelik, valamint orvosolják problémáikat.
 
Tamás Kata