Nemzetközi regatta
2020-07-27 - A Dunamenti Energia Modellező Klub is részt vett a XXXI. Kőris Kupa rádiótávirányítású vitorlás nemzetközi hajómodell regattán július 24-26-án az ölbői horgászparadicsomban.
A három napos regatta pénteken az F5-M hajóosztály futamaival kezdődött.
Gyenge, forgolódó szél és 28 fok jellemezte a versenynapot.
 
Szombaton az F5-E hajóosztály kapitányai kezdtek, nem nagy örömmel. A szél ugyanis rendben volt, de délután háromig eső áztatta az egész mezőnyt, majd a verseny végére a csapadékkal együtt a légmozgás is elállt. A nap végén a versenyzőket babgulyással vendégelték meg a rendezők.

Vasárnap újabb időjárási viszontagsággal szembesültek az F5-E hajóosztály versenyzői: vakító napsütésben és teljes szélcsendben kezdték meg a versenyt. Idővel aztán megérkezett a közepes erejű, időnként gyengülő szél, és remek teljesítményt nyújtottak a modellezők.  

Sajnos, voltak hiányzó versenyzők, és olyanok is, akik idén először fogtak rádiót a kezükbe, de ennek ellenére a tizennyolc fős mezőny kitűnő versenyzést mutatott be.

Battai eredmények: F5-M hajóosztály: IV. Garay György, VI. Schulek János, VII. Garay József; F5-E hajóosztály: II. Garay György, III. Forró Krisztián, IV. Illés Zoltán, V. Schulek János, X. Kunvári Sándor, XIII. Gergely András, XVII. Garay József.