Focizni kell, a többi majd csak megjön valahonnan - Új szezonra készül az SZLK
2020-06-29 - Az SZLK számára is rendhagyó módon ért véget a Pest megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2019-2020-as szezonja. A vírushelyzet miatt félbeszakadt sorozatban – a sok kieső meccs miatt – nem hirdettek végeredményt. A százhalombattai focicsapattal kapcsolatos aktualitásokról Horváth József elnökkel beszélgettünk.
Az SZLK edzéseit május közepe óta a negyvenszeres magyar válogatott futballista, Urbán Flórián irányítja. Korábban dolgozott vezetőedzőként a Vasasnál, a Pápánál és a REAC-nál is. Az SZLK első edzőmérkőzésére több mint egy  hónapos átmozgató időszak után került sor a Testvériség-Újpalota SE ellen június 19-én az óvárosi focipályán. A csapat heti három edzéssel és további edzőmérkőzéssel készül a 2020-2021-es szezonra.

Jövőre is marad a megyei első osztályban, összetételében minimális változással számolnak. Az alapvetően fiatal, nagyon összetartó gárda nagyrésze már több mint három éve versenyez együtt. Horváth József elnök nem fogalmazott meg konkrét célt a következő szezonra. Mint mondta, ez nehéz lenne jelenleg, mert egyelőre nem tudni, hány csapatos lesz a bajnokság, kik indulnak, és milyen anyagi lehetőségekkel tervezhetnek. Egyben biztos, hogy addig kell és érdemes csinálni ezt az amatőr sportot is, ameddig játékosnak, edzőnek és nézőknek egyaránt örömet, élvezetet jelent. Bízik benne, hogy az Urbán Flórián vezette csapat sokáig képes lesz ezt a törekvést megvalósítani.

Az SZLK első magyar kupameccsét július végén játssza, a bajnokság első fordulójára pedig augusztus végén kerül sor.