Meghalt Fekete György, a Református Templom belső építésze
2020-04-24 - Életének 88. évében, április 15-én meghalt Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke – tudatta az MMA az MTI-vel. Százhalombattán a Református Templom őrzi alkotó tevékenységét, amelynek belső építésze volt.
Az MMA megemlékezése felidézi, hogy Fekete György több évtizeden átívelő, rendkívül gazdag alkotói életműve mellett aktív kulturális közéleti tevékenységet vállalva dolgozott, és az MMA elnökeként, majd tiszteletbeli elnökeként a hazai kulturális élet gazdagítását szolgálta. Az Antall-kormány államtitkáraként létrehozta a Nemzeti Kulturális Alapot, majd 2011-től kiépítette az MMA-t, összhangban azzal, ahogy Makovecz Imre megálmodta.

1988-ban lépett be az MDF-be. 1990 és 1994 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes kulturális államtitkára volt, majd Antall József halála után behívták az Országgyűlésbe. 1994-ben a XII. kerületi egyéni választókerületben szerzett mandátumot. 1995-ben kilépett az MDF-ből és a frakcióból, majd egy év független képviselőség után 1996-ban belépett a Kereszténydemokrata Néppártba. 1998-ban nem szerzett mandátumot. 1997 és 2001 között a KDNP alelnöke volt, az MMA-t 2011-től 2017-ig irányította.

Munkásságát elismerték Munkácsy-díjjal, Magyar Művészetért díjjal, Kossuth-díjjal, a Köztársaság Elnökének Érdemérmével és a Magyar Érdemrend nagykeresztjével is. Több település díszpolgára, a professor emeritus cím birtokosa, valamint tagja volt egyebek mellett a Szent Korona Testületnek és elnöke a Nemzet Művésze Díj Bizottságnak.

Tavaly novemberben részt vett és köszöntőt mondott a Református Templom felszentelésének huszadik évfordulójára rendezett ünnepi istentiszteleten, Százhalombattán. (Fotó: Pap Miklós)