Elkezdődött az egészségügyi dolgozók tesztelése - Járványügyi és egyéb aktualitásokról számolt be a polgármester
2020-04-22 - Megérkeztek a városba a COVID-fertőzés kimutatására alkalmas gyorstesztek, és elkezdődött az egészségügyi dolgozók szűrése a mai napon Százhalombattán. A folytatásban a többi közszolgáltatást, illetve közhivatalt ellátó munkavállaló vizsgálata következik. Az önkormányzat 12,5 millió forintot költött a tesztek beszerzésére, és egy második ötezres szállítmányt is rendelt – mondta el Vezér Mihály polgármester.
A tesztek Kínából érkeztek, tizenöt perc alatt képesek kimutatni a vérmintából, hogy a vizsgált személy fertőzött, nem fertőzött, vagy korábban volt fertőzött koronavírussal. A vizsgálatot egészségügyi szakemberek végzik. A tesztek eredménye 97,2 százalékban megbízható. A használatuk célja, hogy a fertőzött személyek ne terjesszék tovább a vírust.

A polgármester kiemelte, hogy elsősorban azt a kétszáz-kétszázhúsz személyt fogják tesztelni, akik a munkájuk során rendszeresen találkoznak betegekkel, ügyfelekkel. Az egészségközpont után az Idősek Gondozóházában folytatódik a szűrés, ahol a bentlakókat és a dolgozókat is érinteni fogja. Őket a Polgármesteri Hivatal, majd a SZÁKOM munkatársai követik.

A tesztelés gyakorisága munkakörönként eltérő lesz, vagyis azokon végzik el többször, akik több emberrel kerülnek kapcsolatba munkájuk során. Az intézkedéstől azt várják, hogy a városban nem fog belobbanni a járvány. Az első eredményekről péntekre ígért tájékoztatást Vezér Mihály.

A központi keretgazdálkodástól jövő hét közepére érkezik válasz arra a kérdésre, hogy megkaphatja-e a város azt a további ötezer gyorstesztet, amelyet szintén megrendelt. A vizsgálatok folytatása és kiterjesztése ettől függ. A cél a helyi társadalom minél hatékonyabb védelme.

Az én maszkom téged véd
A mai napon harmadik alkalommal került sor azoknak a lakossági védőmaszkcsomagoknak a kiosztására, amelyet az önkormányzat szervezésében és támogatásában készítenek óvónők, dajkák, gondozónők és más önkéntesek. A lakótelepen ezzel minden postaládába eljutottak a mosható védőfelszerelések, és Urbárium-Újteleppel elkezdődött a kertes városrészek ellátása is. A szállítást ezúttal is a Százhalombattai VUK SE kézilabda-, triatlon- és úszószakosztályának edzői végezték, amibe besegített Kecskés Zsolt védelmi referens, Török Sándor alpolgármester és Vezér Mihály is.

A polgármester elmondta, hogy a visszajelzések döntően pozitívak, a lakosság hálás köszönetét tolmácsolta minden közreműködőnek. Hallott azonban olyanról is, akinek felfeszítették a postaládáját és elvitték a neki szánt maszkokat, valamint arról, hogy akadt, akihez azzal csengettek fel ismeretlen: meghozta az önkormányzati maszkokat, "négyezer forint lesz". A városvezető felhívta a figyelmet, hogy az arcmaszkokat mindenki ingyenesen kapja a várostól. Akinek elvitték a postaládájából, jelezze a polgármesteri zöldszámon (80-200-972)!

Török Sándor alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a maszkok készítése és osztása mindaddig folytatódni fog, amíg alapanyag lesz hozzá és igény lesz rá.

Vezér Mihály bejelentette, hogy hétvégén várhatóan ismét elő fogja írni a szájmaszkok viselését a Piac téren és a zárt bevásárlóhelyeken. A legnagyobb szaktekintélyek álláspontja, hogy ezeket – különösen zárt térben - érdemes viselni, mert védenek a fertőzéstől. "Az én maszkom téged véd, a tiéd pedig engem" – emlékeztetett. Lehet, hogy a viselete kényelmetlen, de még mindig nem annyira, mint kórházba, esetleg légzőkészülékre kerülni.

Ha betartjuk az utasításokat, gyorsan túl lehetünk a veszélyhelyzeten és visszakaphatjuk a régi életünket. Persze, a járvány megrázkódtatása arra figyelmeztet minket, hogy tudatosabban kell fogyasztanunk, szolgáltatásokat igénybe vennünk és termelnünk, ha meg akarjuk óvni a Földet.

Fizetős lesz a zöldjárat
A sajtó kérdésére a polgármester azt is elmondta, hogy havi egyszer visszatér még a zöldhulladék ingyenes elszállítása, de csak a veszélyhelyzet végéig. Tudatosságra és takarékosságra ugyanis az önkormányzati szolgáltatások tekintetében is szükség van. A zöldjárat üzemeltetése éves szinten 48 millió forintba kerül a városnak, míg például a gépjárműadó eddig helyben maradó részének az elvonása 80 millió forintos mínuszt jelent. A terv az, hogy a jövőben fizetniük kell majd a kerti nyesedék elszállításáért a családi házas övezetben lakóknak.

Idősotthon
Ugyancsak újságírói kérdésre Vezér Mihály arról tájékoztatott, hogy jól viseli a járványveszély miatti korlátozásokat az idősotthon 56 lakója és 25 dolgozója. Pedig nem fogadhatnak látogatókat, egyedül és kevesebbet mehetnek ki az udvarra és sok egyéb szabályt is el kell fogadniuk. A polgármester nem tud róla, hogy a kórházak kiürítése miatt megnőtt volna a jelentkezések száma, de a járványügyi veszélyhelyzet végéig egyébként sem fogad új lakót az intézmény.

Ózongenerátorok
Egyenként 160 ezer forintért négy nagyteljesítményű ózongenerátort rendelt meg az önkormányzat, amelyek legkésőbb jövő héten érkeznek meg. A gépeket az idősotthonban, az egészségközpontban, valamint a SZÁKOM szociális és a Polgármesteri Hivatal ügyféltereiben fogják használni a felületek fertőtlenítésére.
 
Virtuális testületi
Online egyeztetést tartott ma a képviselő-testület. A polgármester tájékoztatta a képviselőket a megtett és tervezett intézkedésekről, ők pedig elmondták tapasztalataikat és javaslataikat. Egyebek mellett felmerült, hogy korlátozni kellene a gépkocsival történő behajtást a Csónakázó-tónál, és lépéseket kellene tenni az időnként zsúfolt Duna-part miatt is. Utóbbi állami kezelésben van, tehát az önkormányzatnak ott nincs hatásköre korlátozásokat bevezetni.

Bérlakáspályázatok
Átruházott hatáskörében, de a szokásos hivatali előkészítés és feltételrendszer alapján döntést hozott a polgármester a bérlakáspályázatokról, amiről a pályázók hamarosan írásban kapnak tájékoztatást.