Egészségügyi maszkokat varrnak az óvónők
2020-03-27 - Vezér Mihály polgármester kezdeményezésére többször használatos egészségügyi maszkokat varrnak az óvónők Százhalombattán. A gyártás a mai napon kezdődött el, a cél mintegy kétszáz  önkormányzati dolgozó és a város teljes lakosságának a folyamatos ellátása.
A polgármester Török Sándor és Nagy Balázs alpolgármesterekkel látogatást tett a Szivárvány Óvodában, ahol külön helyiségekben rendezték be a "maszkkészítő manufaktúrát". Az intézmény dolgozói egymástól biztonságosan elkülönítve varrják, vasalják - ezzel fertőtlenítik - és fóliaragasztó géppel csomagolják a maszkokat.

A polgármester elmondta, hogy másokat is szeretnének bevonni a munkába, néhány napon belül száz főre emelkedhet azoknak a száma, akik a védőmaszkok előállításával foglalkoznak. Ezeket a tervek szerint a lakossághoz is eljuttatják majd, minden postaládába három-három kerül. A cél a folyamatos utánpótlás.

A maszkok száz százalék pamut anyagból készülnek, aminek köszönhetően újrahasznosíthatók, vagyis mosással és vasalással tisztíthatók, fertőtleníthetők. Az önkormányzat huszonnégyezer darabhoz elegendő alapanyagot vásárolt, és szükség szerint az utánpótlásról is gondoskodik. A védőfelszerelést a tervek szerint a közterület-felügyelők és a polgárőrség segítségével fogják eljuttatni a lakossághoz, a postaládákba, de önkéntesek jelentkezését is várják a készítéshez és a kiszállításhoz. Aki akar és tud segíteni, a polgármesteri zöldszámon - 80-200-972 - jelentheti be.

Vezér Mihály a Szivárvány Óvodában azt is elmondta, hogy a SZÁKOM szintén a mai napon megkezdte a közterületek rendszeres fertőtlenítő mosását. Klór alapanyagú tisztítószert használnak, amely megöli a vírusokat, de a szakmailag előírt arányban hígítják és annak csak a javasolt rendszerességgel használják, tehát senkinek sem kell amiatt aggódnia, hogy a klóros víz kárt tesz a lábbelijében vagy a környezetben. A buszvárók hasonló tisztítását is megkezdi az ezek karbantartásával foglalkozó cég.

A polgármester mindenkinek köszönetét fejezte ki, aki részt vesz a védőmaszkok készítésében, és bízik abban, hogy minél előbb és minél több battaihoz sikerül eljuttatni azokat. Bár a napokban ellentmondó hírek láttak napvilágot a maszkhasználat értékéről, szerinte többet ér, mint hogyha valaki egyáltalán nem védekezik a fertőzés ellen.  Javasolja a használatát, ha valaki olyan helyen tartózkodik, ahol egyszerre többen vannak jelen.   

Raczkó Tamásné, az óvoda vezetője arról számolt be, hogy tudomása szerint egyelőre mindössze egy óvodás korú gyermek intézményi felügyeletét kell ellátni a városban, de ebédet többen igénybe veszik. Az éthordóban biztosított ebédeltetés rendben folyik. Kollégái folyamatosan kapcsolatot tartanak a családokkal az ovi közösségi oldalán keresztül, ahol meséket, mondókákat, különböző fejlesztő foglalkozásokat ajánlanak a szülők figyelmébe. Hozzátette: ő és más óvónők szívesen mondanának mesét az otthon maradt gyerekeknek a városi televízióban.