Hét szír állampolgárt akart Bécsbe csempészni két román férfi
2020-03-13 - A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján tartott ülésen elrendelte annak a két román férfinak a letartóztatását, akiket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyoni haszonszerzés végett több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével gyanúsít.
A hét szír állampolgár 2020. március 10-én éjjel Magyarországon, Makó közelében - abból a célból, hogy őket anyagi ellenszolgáltatásért Bécsbe szállítsák - beszálltak O. M. D. román gyanúsított személygépkocsijába, ahonnan később hárman átszálltak egy másik gépkocsiba, amelyet A. R. A. szintén román állampolgárságú gyanúsított vezetett. A rendőrök 6 óra körül az M5-ös autópálya inárcsi pihenőhelyénél ellenőrizték a gyanúsítottak által vezetett gépjárműveket, majd a két sofőrt és az engedély nélkül Magyarország területén tartózkodó szír állampolgárokat elfogták.
 
Tekintettel a bűncselekmény tárgyi súlyára és arra, hogy a gyanúsítottak külföldi állampolgárok, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, így különösen megszöknének, elrejtőznének.
 
Továbbá fennáll a veszélye annak is, hogy a bizonyítást veszélyeztetnék, különösen más személyt jogellenesen befolyásolnának, tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot vagy vagyonelkobzás alá eső dolgot megsemmisítenének, meghamisítanának vagy elrejtenének.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság a gyanúsítottakat meghallgatta, az ügyészi indítványt megvizsgálta és azzal egyetértve elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2020. április 12. napjáig.
 
A döntés ellen a gyanúsítottak és a védőik fellebbeztek, így az nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2020. március 12.
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó és Kommunikációs Osztály