Nem egyezett a zenei ízlésük, ami majdnem a sértett életébe került
2020-01-23 - A Budapest Környéki Törvényszék 2020. január 22-én folytatólagos, nyilvános tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádoltak. B. B. J. vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettének kísérletében, ezért őt 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a próbaidő tartamára a vádlott pártfogó felügyeletét rendelte el.
B. B. J. vádlott 2018. június 17-én a hajnali órákban egy kiskunlacházi sörözőben italozott. Négy óra körül szóvá tette a sértettnek, hogy nem tetszik neki az a zene, amit a zenegépből hallgat. A sértett erre azt válaszolta, hogy ha nem tetszik a vádlottnak a zene, akkor haza is mehet. B. B. J. ekkor kihúzta a konnektorból a zenegépet, mire a söröző üzemeltetője ismét működőképessé tette a gépet és szólt a sértettnek, hogy nyugodtan hallgassa a zenét. A vádlott bedühödött, a nyakánál fogva a falhoz tolta a sértettet, miközben azt kiabálta, hogy "megöllek, letépem a fejedet". A további tettlegességet egy vendég úgy akadályozta meg, hogy szétválasztotta a sértettet és a vádlottat. A vádlott ezek után felkapott egy széket és szidalmazta a sértett segítségére sietőket. Miután az üzemeltető kilátásba helyezte, hogy kiteszi a kocsmából, a vádlott látszólag lenyugodott, majd amikor a sértett dohányozni indult a söröző elé, utána ment és ismét veszekedni kezdtek a zene miatt. A vádlott felkapott egy üvegpoharat, azzal nyakon ütötte és megvágta a sértettet. A kocsmában tartózkodó egyik vendég mentőt hívott a sértetthez, aki csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem került életveszélyes állapotba.
Az ítélet jogerős.
 
Budapest, 2020. január 22.
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó és Kommunikációs Osztály