Regős Ági új korszakába lépett. "Úgy érzi", hogy már mindent elmondott borról, nőről, anyaságról, gyerekről, betegségről.  Úgy érzi – és jól érzi -, hogy most arról fog beszélni, amibe szinte beleszületett, amiben felnőtt, ami kitöltötte egész eddigi életét, ami nyelven, s csak ezen a nyelven tudott eddig beszélni borról, nőről, gyerekről: a FESTÉSZET nyelvén, most magáról a FESTÉSZETről. Mindarról, ami a festészetet megkülönbözteti a többi művészettől, s csak arról. Még csak nem is elvontan a színről, vonalról, kompozícióról, hanem festékről és vászonról, az anyagokról, melyek a keményen megdolgozott felületen végül mégiscsak festészetté válnak.

 

Ági számára a festészet anyagai mindig is rendkívül fontosak voltak. ( Amikor még szorosabban együtt dolgoztunk, pl. a Művészeti Iskolában, s mentünk bevásárolni a Művészellátóba, mint kisgyerekek a csokoládés pult előtt, úgy állt a különleges, arany, ezüst, durvastruktúrájú festékek előtt, s már akkor is raktunk bőven a kosarába.) De a digitális printek szinte anyagtalan felületére is szenvedélyesen vitte fel a vastag, erőteljes festékanyagot.

Az elvont képet TÁRGGYÁ alakította, hogy az már anyagában is hordozza és közvetítse az üzeneteket. Borról, nőről, gyerekről.

 És most se bor, se nő, se gyerek. Nincs üzenet?

Most van igazán!

A képeken teremtődő rend négyzetei, téglalapjai, mint ablakok és kapuk nyílnak a megtapasztalt világ valódi fényei felé, a mindig a végtelen valóságot jelző gazdag arany-egek felé. Mint az ikonokon, úgy vezet át minket az anyagi világ rétegein keresztül.

De ismerjük Ágit! Dehogyis mond le arról, hogy beavasson minket az ő saját érzéseibe, érzelmeibe! A négyszögek szigorúnak tűnő rendje rendre megbomlik, egy-egy vonal megremeg, egy-egy felület kiemelkedik, és durván felénk ront, a különös rúnajelek és nyilak terelnek és elterelnek. Akaratlanul is értelmezzük a gyermekség szelíd barnáit, a női lét vakolat-görcsös fehéreit, a betegség megszakadó feketéit, itt vannak mind, és persze itt csillog mindenütt a tokaji bor aranya is.

 

Igen, ezek nem a személytelen abszolútumot ábrázoló geometrikus kompozíciók (a fiatalkori művek, a Joláthy-tanítvány Regős Ági-konstrukciók sem voltak teljesen azok), ezek a képek, ha tetszik, ha nem, érzelmes Vallomások arról a szerelemről, ami Regős Ágit az Anyaghoz, az anyagból való Képépítéshez, és az abban megnyíló, az anyagon túli világra mutató FESTÉSZEThez vonzza.