Fazekas István kapta a Credo-díjat
2020-01-09 - A városunkban élő Fazekas István költő, drámaíró, református teológus vehette át a Váci Egyházmegye által alapított Credo-díjat karácsony előtt.  Az elismerést Marton Zsolt váci megyéspüspök és Lonkay Márta, a Credo-ház igazgatónője adta át.
Lonkay Márta a díjazottat méltatva elmondta, hogy Fazekas Istvánnak több színdarabja is bemutatásra került már Vácott. Nagy lelkesedéssel fogadta a helyi közönség a Pilátus éjszakáját, A pillanat érkezését és a Zrínyi Ilonát. Kiemelte, hogy Fazekas drámáiban a bűntől való szabadulás vágyának és a Krisztus-érkezés csodájának együttes jelenléte a konfliktusok formálója, s ez az új látásmód nemcsak irodalmunkat, hanem a hit mibenlétéről való gondolkodásunkat is gazdagította. Utalt arra is, hogy a díjazottnak a Jézus peréről megírt tanulmánya több olyan új felismerést fogalmaz meg, amelyek bővítették a további kutatások lehetőségeit.

A szerző a díjat megköszönve így fogalmazott: "Az embernek, ahhoz, hogy a feltámadás részese lehessen, először is meg kell születnie. Csakis gyermeksége által ismerheti fel a mennyei Atya jóságát és gondviselő kegyelmét, továbbá létének lényegét is. Ezzel a gyermekséggel függ össze az, hogy minden igaz műalkotás elsősorban a Teremtő felé mutatja az utat, s minden igaz inspirációban ott van a teremtő Isten munkája is."
Az est zárásaként a Lel-Tár együttes zenélt, Czombos Péter, Fábián Balázs, Karánsebessy Balázs, Robotka Tamás és Tóth Ferenc közreműködésével.