Szívügyük a közös jövő
2019-12-06 - Elindult az önkormányzati, közéleti szerepvállalásra felkészítő képzés Százhalombattán december 5-én a Barátság Kulturális Központban. Az első találkozón harmincegy fiatal, majdnem a teljes létszám megjelent.
Vezér Mihály polgármester ősszel hirdette meg a közéleti képzést. Elmondta, hogy örül az érdeklődő, lelkes tekinteteknek, ő maga is nagyon várta már a személyes megismerkedést a jelentkezőkkel. Megköszönte, hogy ilyen sokan akarnak és tudnak – tanulmányaik, munkájuk és családjuk mellett – időt áldozni a közéleti képzésre. Kiemelte, mindent meg fog tenni azért, hogy a hallgatók érdeklődését fenn tudja tartani. Egyetemi előadók, illetve saját területükön sikeres vállalkozók meghívását tervezi valamennyi képzési napra. A résztvevőknek mindenekelőtt kitartást kívánt az élet minden területére, kiemelte a folyamatos, élethosszig tartó tanulás, a tiszta forrásból merített ismeretek jelentőségét, valamint azt, hogy “mindig, a sikereik csúcsán is tudjanak szerények maradni." A döccenők, az átmeneti sikertelenség se vegye el a kedvüket, folytassák, amit elkezdtek, ha biztosak abban, hogy jó úton járnak.

Az első képzési napon Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Kft. ügyvezetője tartott interaktív előadást, amelybe Vezér Mihály polgármester és Szél Pál, az Ifjúsági, Sport és Közrendi Bizottság elnöke is bekapcsolódott. A két kiemelt témakör megvitatásába – a rendszerváltozásig tartó társadalmi és gazdasági viszonyok, az iparfejlesztés Százhalombattán –, valamint a nemrég lezajlott önkormányzati választások elsősorban helyi vonatkozású törvényszerűségeinek elemzésébe, a következtetések, következmények prognosztizálásába a fiatalok is bekapcsolódhattak.
Lapunk kérdésére, hogy miért jelentkeztek a képzésre, a hallgatók mindegyike azt válaszolta, hogy születésétől Százhalombattán lakik és szívügyének tekinti annak jövőjét.
Sziráki Laura Flóra (23) jogi egyetemre jár, közel áll hozzá a közjog, az állami-önkormányzati feladatok rendszere, és később is ezen a területen, lehetőség szerint a városban szeretne elhelyezkedni.

Csupics Nikola (35) családja tősgyökeres százhalombattai, ő maga jelenleg is a közigazgatásban dolgozik.

Az önkormányzati képzés harmincnyolc fővel, tizenöt női és huszonhárom férfi jelentkezővel indult el városunkban. A személyes oktatásokat három-négyhetente tervezik, a következő, januári alkalomra házi feladatot is kaptak a résztvevők. A képzés célja, hogy a jövőben megfelelő gazdasági, jogi, közigazgatási és kommunikációs ismeretekkel rendelkező fiatalok vegyenek részt Százhalombatta közéletében, illetve dolgozzanak az önkormányzati munka különböző területein.