A kiskondás, a banya és a borosgazda
2019-12-02 - Ezzel a címmel rendezte meg harmadik interaktív borestjét a Hamvas Béla Városi Könyvtár november 29-én Százhalombattán. A jótékonysági rendezvényt önfeledt játék, fergeteges hangulat és elszánt küzdelem jellemezte.Az est rekord összegű, 345 ezer forintos bevétele ezúttal is az előadóterem felújítását szolgálja.
A kalandjátékon idén is mintegy százan vettek részt. Érkezett csapat Pusztaszabolcsról, valamint – Lehoczki Zsuzsanna százhalombattai történész szervezésében – az érdi Magyar Földrajzi Múzeumból is.  A népmesékre épülő összetett rejtvény kibogozásába a nyugdíjasoktól a diákokig minden korosztály bekapcsolódott.

A tíz csapat közül idén is a tavaly elsőséget szerzett Szivárvány Óvodáé bizonyult a leggyorsabbnak és legleleményesebbnek, aminek köszönhetően újból az intézményhez került a vándorkupa, amelybe Hamvas Béla filozófus gondolatát vésték: "Igyál, a többit majd hozza a bor!" A verseny második helyezettje a SZISZKI, harmadik pedig az 1-es iskola csapata lett.

A borosgazda szerepét Bodrogi Viktor úszó olimpikon vállalta fel, aki borkereskedésével a büféhez és a tombolához is hozzájárult. A rendezvény egyre népesebb támogatói bázisának köszönhetően több mint száz értékes nyereményt sorsoltak ki a szervezők.
A közönséget Miklós Magdolna, a Százhalombattai Könyvtárért Alapítvány elnöke és Szabó Gábor képviselő, a rendezvény fővédnöke köszöntötte. A könyvtárosok örökös olvasójegyet adtak át Fazekas István írónak.

  (Fotó: Tóth Erzsébet)