Gyerekkora óta foglalkozik különböző művészeti tevékenységekkel. Középiskolásan szobrászatot tanult, jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetem festő szakjára jár.   
A százhalombattai bemutatón látható képekről így vall: "A törést az jelentette, amikor egyedül kezdtem élni Csepelen, egy régi panellakásban. Innen erednek a festészetem helyszínei. Az életemet szimbólumok és színek segítségével mutatom meg." Utóbbiakat gyakran teljesen ösztönösen használja. Mivel a szobrászatot és a plasztikát nem szeretné kizárni a művészetéből, több térbeli projektet is készít vászonból és fényből."
Az alábbiakban László Bandy kiállítást megnyitó szövege olvasható.

"Gerő Bálintot születése óta ismerem, mert valami nagyon bonyolult közeli rokonság is összefűz minket. A lényeg, hogy kisgyerekként zenélni tanult, (és most is játszik több hangszeren), úgyhogy váratlan választás volt az általános iskola végén, hogy egyszer csak a képzőművészet felé fordult és a középiskolában szobrászatot tanult. Azért fontos említeni a zenei kezdést, mert ebben van az a korai felismerés, hogy van benne valami több, amit meg kell mutatnia, s hogy később az élet – a Főiskolán – a festészet felé lökdöste, még mindig azt jelenti, hogy valamit valahogy, de mindenképpen el kell mondania.

Ül egy majdnem üres szobában egy majdnem kutya. Ettől a "majdnemtől" még üresebb a szoba, még némább a kutya. Ülnek és keresik a szavakat. Szavak helyett színek jönnek. Az üres megtelik a színről szóló színes-zajjal.

A kép eszköz az önkifejezéshez. Az önkifejezés a közönséggel való kommunikáció első lépése. A néző a művészi önkifejezéstől azt szokta várni, hogy csupa indulatos vonal és sokkoló szín zuhanjon rá. Bálintnál a szigorúnál is szigorúbb rend – ne tévesszenek meg az egyik képen gondosan szétszórt csikkek – feszül a képeken. Mit feszül?!. Robbanásig lefojtott indulat akar kitörni a kutyák szelíd zöldjéből és a még szelídebb komfortos rózsaszínekből. Zöld és rózsaszín úgy támadnak egymásra, hogy oda minden csend és nyugalom. Hiába rendezi Bálint szigorú konstruktivista rendbe a bútorokat és kutyákat, bennünk robban fel ez a magány, nem bírjuk tovább, beözönlünk az üres szobába, mi, nézők töltjük meg zajjal, zenével, élettel...

Gerő Bálintból, a rokonból így lett művésztárs: halk erőszakkal rávesz minket, hogy vele együtt éljük át az egyedüllét fájdalmát, és rá tud venni minket arra is, hogy a bennünk szorongó csendet megtörjük és megtöltsük színes hangokkal."