Ok nélkül vertek majdnem halálra egy férfit az ócsai vasútállomáson
2019-11-18 - A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. november 15-i ülésén elrendelte annak a két fiatal korú férfinak és harmadik társuknak a letartóztatását, akiket életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az eddigi adatok alapján a gyanúsítottak 2019. november 6-án egy dohányboltban cigarettát, vodkát, pálinkát szereztek, de csak részben fizették ki az árut. A szeszesitalokat már az üzlet előtt elkezdték fogyasztani, majd egy presszóban folytatták az ivást. Összesen legalább 2 liter vodkát, pálinkát, mellé pedig energiaitalokat fogyasztottak.

Éjfél után a vasútállomás felé indultak és útközben  alkoholos koktélokat, illetve vörösbort ittak. A terheltek hangosan zenét hallgattak, hangoskodtak, artikulátlanul ordibáltak és összetartozásukat hangoztatták annak emlegetésével, hogy mindhárman "Szabolcsi gyerekek".

Hajnal fél egy körül a vasútállomásra értek, ahol T.O.J. gyanúsított felfigyelt a váróteremben ülő Sz. S. sértettre, akit régebbről már ismertek. A sértettet T. O. J. ruhájánál fogva felrántotta és pofozni kezdte, fk. T. A. gyanúsított és fk. Cs. T. gyanúsított pedig ütötte, rúgta, ahol érte.  A bántalmazástól a S. Sz. arca vérzett, feldagadt, eltorzult, valamint a mellkasa is megsérült. Másnap a sértett orvoshoz ment, aki mentővel kórházba szállíttatta és ott életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A sértett jelenleg mesterséges altatásban és gépi lélegeztetés alatt van, állapota rosszabbodik. Nem zárható ki, hogy a sérülései miatt a kezelés ellenére életét veszti.

A terheltek alkalmi munkából élnek, fk. Cs. T. gyanúsított pedig gyermekotthonból van szökésben és körözés alatt áll.

A bíróság megállapítása szerint, részint az indítvánnyal egyezően mindhárom gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

T. O. J. gyanúsított esetében fennáll továbbá a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye is, ami a II. r. gyanúsított esetében is vélelmezhető.
Mindezek alapján a bíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását az elsőfokú bíróság döntés előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2019. december 15. napjáig.

A III. r. gyanúsított esetében a döntés végleges, míg az I. r. és a II. r. fiatalkorú gyanúsítottak törvényes képviselői és védőik a döntés ellen fellebbezést nyújtottak be, így rájuk a döntés nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2019. november 15.

Budapest Környéki Törvényszék Sajtó és Kommunikációs Osztály