Ki ne vágyna rá, hogy mindig, mindenhol, mindenkinek megfeleljen? Hogy minden helyzetben a helyén érezze magát, biztonságban, megbecsülten? Milyen jó lenne, ha lenne egy TÖKÉLETES öltöny, aminek MINDEGY, hogy hol, mikor és kik előtt viseljük – minden helyzetben önbecsülést ad számunkra... Akarom mondani: Jólesz Maximillian számára, a Jólesz család legkisebb, hetedik gyermeke számára.

Sylvia Plath nem vidám gyerekkönyvekkel érdemelte ki a Pulitzer-díjat. Rövid, alig több, mint 30 évnyi élete során számtalan alkalommal küldött tudósítást a legsötétebb gödrök, a depresszió poklának mélyéről. "Sikoltva szétmegy a világ és vele a fejed/A domború, ókori bronzpajzs" – olvasható utolsó születésnapjára írt versében (Tandori Dezső fordítása. Ínyenceknek a költőnő előadásában hallható A Birthday Present címen az interneten.)
Sylvia Plath Bostonban született 1932-ben. Mindössze nyolc éves volt, amikor elveszítette édesapját, és megjelent első verse a Boston Herald című lapban. Főiskolásként rövid ideig segédszerkesztőként dolgozott egy new yorki lapnál. Ezt követően dokumentálták először öngyilkossági kísérletét. "De ezek még a zsákból is kiszedtek/Ragasztóval egybeillesztettek..." – írja jóval később Daddy című versében (Galambos Gábor fordítása). Legismertebb műve, az Üvegbura egy idegösszeomlás történetét meséli el. Négy hónappal azután, hogy betöltötte a 30. évét – egy tönkrement házassággal és két gyerekkel a háta mögött – gázzal vetett véget az életének.

Ezek után a szülő félelemmel vegyes kíváncsisággal nyúl egy láthatóan gyerekek számára – a Pagony Kiadó által 5-8 év közöttieknek - ajánlott, ám Sylvia Plath nevével fémjelzett könyvhöz. A történetet a feljegyzések szerint 1959-ben, nem sokkal első gyermeke megszületése előtt írta, de csak 1996-ban jelent meg először Angliában (It-doesn’t-matter suit). A magyar olvasókhoz csak idén érkezett meg Rét Viktória fordításában. A Pagony Kiadóra jellemző igényes megjelenés, a borító vidám sárga színe, és Dániel András mókás figurái segítenek erősíteni a kíváncsiságot a félelemmel szemben. Aztán elmerülünk a Jólesz-család életében. Maxi egy olyan tökéletes öltönyre vágyik, ami mindig mindenhol a legjobbat hozza ki belőle. Egy nap titokzatos csomag érkezik, benne egy mustársárga öltöny, ragyogó rézgombokkal. A család minden férfitagja – az apa és a hét fivér – azonnal beleszeret, és mint egy láncmesében, sorra meg is jelenítik, ahogy elképzelik magukat büszkén feszíteni benne másnapi teendőik közepette. Majd egyből azt is, hogy "Mit fognak szólni a többiek?" Hiszen nem szokás mustársárga öltönyben síelni, biciklizni, horgászni, vadászni... A láncmese-jelleg, az ismétlődések miatt könnyű és jó olvasni, szinte verssé válik a próza a visszatérő mondatok által. Nem mellesleg be lehet vonni a hallgatóságot – gyermekünket – egy kis közös olvasásba.
A könnyed irodalmi formához igazodik Dániel András derűs képi világa. A kis mellékfigurák nem tudják megállni, hogy egy-egy apró szövegbuborékkal hozzá ne fűzzenek valamit az eseményekhez.

Arra a bő félórára, amíg végigolvassuk a mesét, akár el is feledkezhetünk arról, amit a szerzőjéről tudunk. Aztán egy kicsit leülepedik a történet, és összeáll a kép: a tökéletességet, az önazonosságot, az élet értelmét haláláig hajszoló költő arra int, ha sikerül elérnünk, hogy elégedettek legyünk magunkkal, akár mustársárga öltönyünkben síelve, biciklizve, horgászva, vadászva – rá se rántsunk, mit gondolnak mások. A könyv kölcsönözhető a Hamvas Béla Városi Könyvtár gyerekkönyvtárában.