Elvárás elvárás hátán – Mit értünk intenzív anyaság alatt?
Az anyaszerep nagyon összetett konstrukció. Egyaránt benne vannak az illető nő, a szűkebb környezete (ideértve a gyereket is) és a tágabb értelemben vett kultúra hiedelmei, normái, értékei. Ezekből gyúródik össze, ezek mentén formálódik az illető anyasága. “Régen (amikor minden jobb volt) ez sokkal kevésbé különült el, a közösségek befolyása erősebben érvényesült és szűkebben értelmeződött. A kisebb közösség tagjaitól sokkal nehezebb volt elhatárolódni, viszont nem kellett azzal törődni, hogy mondjuk, Amerikában milyen motheringtrendek számítanak épp modernnek vagy divatosnak. És persze nem voltunk tele ezzel a rengeteg lélektani tévhittel" – hangsúlyozta a szakember.

Véleménye szerint amit ma elvárásként értelmezünk, az abból fakad, hogy sokkal többféle információval, értékrendszerrel és példával találkozunk, amelyeknek csak egy-egy szeletét látjuk. Látjuk például, hogy a Ferike ötévesen folyékonyan olvas, de nem látjuk, hogy mondjuk, Ferikének nem volt gyerekkora. Látjuk, hogy Timike milyen rendesen, csendben ül az iskolapadban, de nem látjuk, hogy mennyi szorongással él együtt, amitől esetleg meg sem mer szólalni. Látjuk, hogy a jól szituált szülők gyereke mindenféle cuccot megkap, de nem látjuk, hogy cserébe mennyire nem figyelnek magára a gyerekre, vagy éppen mekkora stresszben élik a mindennapjaikat. És akkor azt hisszük, hogy ők sokkal jobban csinálják. De persze látunk külföldi példákat a Távol-Keletről vagy éppen Skandináviából is, de mindezt anélkül, hogy a helyi kultúrát mint kontextust legalább minimálisan ismernénk. És ugyanez megy időben, az "ő korában már" mondatokkal: “Az ő korában Zsófika már járt, Lacika már olvasott, én már függvényeket deriváltam angol nyelven visszafelé."

Konfliktus, szorongás – generációk ördögi köre
Rengeteg frusztráció származik ezekből az élményekből, amelyekre mind máshogyan reagálunk. Van, aki másokat hibáztat, van, aki a gyereket, van, aki szorongani kezd, mások kimenekülnek a helyzetből, megint mások átveszik a kontrollt, és így tovább. Ami persze mindig újabb frusztrációkat szül, s ezzel újabb adag dühöt, szégyenérzetet, szorongást, depressziót, meg persze konfliktusokat. Az elvárásokat tehát részben mi magunk hozzuk létre magunkkal szemben, részben megkapjuk másoktól, nem ritkán pedig mi is továbbadjuk másoknak, ami egy ördögi kör. Például amikor valaki a gyereke képességeivel dicsekszik, vagy látványosan elhalmozza mindenféle menő tárggyal, az általában éppen a saját szorongásából fakad. Bizonytalan abban, hogy elég jó szülő-e. A gyerek képességeinek felidézése, a gyerekre költött pénz mennyisége ezt a szorongást hivatott csökkenteni, miközben a másik oldalon ugyanezt a szorongást hozza létre.

Az idő most van
Az intenzív anyaság koncepciójának egyik igen fontos eleme a család-karrier konfliktus. “Én személy szerint ebből a családban hiszek. Nem a folyton a gyereken lógásban, csak a sok együtt töltött időben. Szóval a nemek közti egyenlőségben én nem arra indultam volna, hogy a nők is dolgozhassanak sokat, hanem, hogy a férfiak dolgozzanak kevesebbet." Akkor talán nemcsak a családra, de azon belül a párkapcsolatra és a szülő-gyerek kapcsolatra is elég idő jutna – vélekedik a szakember.

Csak az Anya! – De meddig is?
Jó lenne húzni egy éles határvonalat, hogy ne mossuk egybe az újszülöttet a kamasszal. Az életünk nagyon korai szakaszában ugyanis tényleg mindennél fontosabb és nem helyettesíthető az anya intenzív jelenléte. Olyannyira nem, hogy a csecsemő nem is tud még különbséget tenni saját maga és az anyja között, és nem mellesleg nem ismeri fel például az apját. Óvodás korban ez már egészen másképp néz ki, és optimális folyamatos leválásról beszélhetünk, amely a serdülőkor végéig tart.

Ez nagyon bonyolult folyamat, mert a gyerekek egyenetlenül, de gyorsan fejlődnek, és persze végig rengeteg energiát meg figyelmet igényelnek. Az egyenetlenül hangsúlyozása azért nagyon fontos, mert ez teszi lehetetlenné és egyben értelmetlenné a hasonlítgatást. “Itt jegyezném meg azt is, hogy a kultúránkban túlértékelt tulajdonságokra - például a szellemi képességekre - egyéni szinten is aránytalanul nagy figyelem jut néhány méltatlanul alábecsült dimenzióval szemben, amilyen például az érzelmi fejlődés."

Rettenetesen nehéz alkalmazkodni a fejlődés gyorsaságához, mert mire a szülő szokásszinten alkalmazkodik a gyerek aktuális képességeihez, addigra a gyerek gyakran már kinövi azokat. Sok szülő ilyenkor egyfajta fáziskésésbe kerül, felöltözteti az arra már képes gyereket, beköti a cipőjét, elpakol utána, magyarul négyévesként kezeli a hatévest, miközben sokszor elvárja tőle, hogy olyan okos legyen, mint egy nyolcéves.

Mi kell a gyereknek?
“A leválásban mindig a gyerek aktuális korát és képességeit érdemes szem előtt tartani, és egy ennek megfelelő szinten támogatni, segíteni őt. A gyerek érdeke kizárólag ez, a túlóvás, a túlgondoskodás pedig mindig a szülőről szól." Sokféle oka lehet persze ennek is. Van, aki azt akarja megadni a gyereknek, amit ő maga nem kapott meg gyerekként, van, aki szégyelli a többi szülő előtt, hogy a gyereke ügyetlenül köt cipőt, van, aki nem bírja kivárni, amíg egyedül felöltözik, van, aki úgy próbálja szeretni, hogy mindent megcsinál helyette, és így tovább. A gyereknek viszont nem szolgára, hanem szülőre van szüksége.

“A gyereknek nem kell tökéletes szülő. Tökéletesnek látszani akaró meg aztán végképp nem. A gyereknek hiteles szülő kell, aki ismeri, odafigyel rá, annyit és úgy segít, amire neki szüksége van" – hangsúlyozta Csonka Balázs.

Le a társadalmi frusztráció-keringtetéssel!
Az anya helyzete valamivel nehezebb, hiszen ő ezer irányból kapja az ívet, hogy mit hogy kellene. Vagyis ő nemcsak a saját szülei frusztrációit kapja meg, de a teljes környezetéét is, ami óriási nyomás tud lenni, és ez elbizonytalanítja az embert. Mert a különféle családtagok különféle aggodalmaitól a gyerekkel foglalkozó pedagógusok eszköztelenségén át sokszor a párjuk belső félelmeiig minden rajtuk csattan. És akkor a többi anyáról itt nem is esett szó. Ezeket a hatásokat nagyon nehéz egymástól megkülönböztetni és határozottan a helyükön kezelni. Egyszerűen túl sok hatásról beszélünk ahhoz, hogy valaki érzelmi szinten is sikeresen fel tudja ezeket dolgozni. “Sok ember viszont együtt sokat tehetne ez ellen már csak azzal is, ha ki-ki a saját belső félelmeit, bizonytalanságait, elakadásait megdolgozná valamennyire, és nem a másikra tolná rá. Vagyis, ha kevesebb frusztrációt keringtetnénk a társadalomban, családban, kapcsolatban, anyának és gyereknek is könnyebb volna lenni."