Aranyba-vértezett szívvel
2019-10-29 - Ezzel a címmel írt előszót Fazekas István költő a százhalombattai alkotó, Fazekas Major Gizella "Isten segedelmével" című legújabb könyvéhez, amely a református templom átadásának huszadik évfordulója alkalmából jelenik meg.
Az alábbiakban Fazekas István kötethez írt előszava olvasható.
Fazekas Major Gizella már gyermekkorában felismerte, hogy két ember között a legrövidebb út az egyenes beszéd. Felismerte, mert megtanították vele, hogy a szeretet lerövidíti a kacskaringóktól és kuszaságoktól végejárhatatlan utakat, megoldásokat hoz a lélek- és útvesztő pillanatokban, a téves ösvényeket mindig helyreigazítja, s a világmindenséget formáló titkos törvényei szerint végsősoron a Krisztushoz vezet el. Aki pedig Krisztus felé tart, az nem téved el soha, sem a térben, sem az időben, s főleg nem veszik el önnönmaga rejtett zugaiban, mert a hite megőrzi emberi tartása mellett lelkének virágzsongító frissességét is.
 
A szeretet soha sem öncélú, mert helytől és időtől függő hullámtere van, bezárása, elfojtása mindig szívet-zaklató reakciókhoz vezet, s csak akkor él igazán, ha terjedni tud. A szeretet az elveszni-nem-fogunk-reménység csillagsugarából kiáradó energia, mely fényesség – mondhatni – a Teremtés pillanatában fakadt föl, olyan konstans világosság tehát, mely szüntelenül megvilágít halandót és halhatatlant egyaránt. Aki ragyogását fölismeri, boldog. Aki nem, boldogtalan. S aki boldogtalan, az vigaszra szorul. A vigasz adása mindig misszió is, hiszen a vigasz a szeretet áradása. A vigaszhoz kell a szó is. S minél szebb a szó, annál teljesebb a vigasz.
 
Aki verset ír, egyben vigasztalót is ír. Mert aki verset ír, szeretetet ad. Így lesz a vers el nem múló tetté, így lesz átalakító varázslattá, így lesz ünnepé és örök reménységgé. Fazekas Major Gizella a vigaszra kapott elhívást. Egyszerű, ám szépen kimondott szavaival behatol a szívek üregeibe, s a bánatok láthatatlan kamráin bekopogtat az örömhírrel. Szóljon bár a füvekről, a fákról, vigadalomról vagy gyászról, szóljon a virágok hatalmáról, Istenről, hazáról, családról, akár egy gyermek felderengő mosolyáról, ő mindig a megváltásra szoruló ember megváltásáról énekel, az evangéliumról, arról, hogy ebben a sokszor elárvult és megszomorított földi létben "az ÚR kegyelme, hogy még nincsen végünk, mert nem fogy el irgalmassága!" (JSir 3,22)
 
Református hitünk, a vers szeretete, s a templomunk, az idén már éppen húsz esztendős templomunk tett bennünket a testvériségen túl barátokká is! Ismeretségünk úgy kezdődött, hogy az egyik istentisztelet után beszélgetni kezdtünk: versekről, hazáról, Krisztus keresztjéről. Tizenöt év telt el azóta. S azóta is csak beszélgetünk, szinte egyfolytában: versekről, hazáról, Krisztus keresztjéről. A barátság mindig arany-vértezetbe öltözteti a szíveket. Ezt tette a mi szíveinkkel is. Aranyba-vértezett szívvel teszünk és szólunk egymásért, s megyünk Istenünk felé, ki örökké hívogat mindannyiunkat.