Három magyar képzőművész – egymástól függetlenül – 1956 novemberében, a forradalom leverését követően úgy döntött, hogy emigrál a szabad világba, akkori fogalmak szerint disszidál.

 

A három művész: Bőszin Endre, Marosán Gyula és Szecskó Ilona. A főiskolát végzett és egzisztenciát teremtett alkotók indítéka a kivándorlásra azonos volt: az általuk képviselt értékeket veszni látták. Erről Marosán Gyula így nyilatkozott:

 

"...mi már rég terveztük a lelépést. Semmi jót nem várhattunk, hogy a művészet rendes útra tér. Mivel mi absztrakt, vagyis forradalmi festők voltunk, nem remélhettünk, hogy jobbra fordul nekünk."

 

1966-ban Kanadában, Torontóban találkoztak egymással. Szecskó Ilona férjét, Szecskó András grafikust kérték fel a kanadaiak, hogy szerkessze az Arts – Canada című képző- és iparművészeti lapot. A lap és a torontói galériák kiállításai teremtették meg az alkotó együttműködést.

 

A hetvenes évek végén csatlakozott hozzájuk Szánthó Tibor fotóművész, aki dokumentálja és gyűjti a műveket. Közös alkotásokat hoz létre Marosán gyulával.

 

Magyarországon a három művésznek külön-külön volt már tárlata. A csoportos bemutató megszervezésére a "Matrica" Múzeum vállalkozott. A kiállítás egyben tisztelgés a forradalom emléke előtt!

 

A magyarországi kötelező szocreáltól megszabadult művészek számára izgalmas volt az útkeresés, de megtalálták saját egyedi alkotó útjukat, és ez az út sok-sok kanyar után hazánkba vezetett.

 

A kiállítást Véghelyi Balázs író nyitja meg, Kirkósa Tünde csellóművész közreműködésével.