Molotov koktéllal gyújtogatott a ceglédi férfi
2019-09-30 - A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. szeptember 25-én elrendelte annak a ceglédi férfinak a letartóztatását, aki ellen több rendbeli, nagyobb értékre elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Ceglédi Rendőrkapitányság.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2019. július 28-án éjjel 23 óra körüli időben megjelent egy abonyi bekerített telephelynél, majd annak kerítésén át több esetben dobott ún. molotov koktélt – gyúlékony anyaggal átitatott rongydarabot tartalmazó üveget – a telephelyen álló munkagépek irányába abból a célból, hogy azokat felgyújtsa.
A gyanúsított több eredménytelen kísérlet után 23 óra 30 perc körüli időben ismét egy ilyen tartalmú üveget dobott be a telephelyre, melytől az ott tárolt munkagépek – mezőgazdasági vontatók, teherautók – kigyulladtak, és túlnyomó részben megsemmisültek.

M. S. gyanúsított a helyszínről távozott mielőtt a telephely őre észlelhette volna cselekményét.

A gyanúsított cselekményével több mint 30 millió forintos kárt okozott.

Tekintettel a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmények büntetési mértékére megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a nyomozó hatóság elől megszökne, elrejtőzne, illetve, hogy a bizonyítást megnehezítené, veszélyeztetné. Okkal feltehető az is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő, hasonló jellegű bűncselekményt követne el.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte letartóztatását az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2019. október 25. napjáig.

A végzés ellen a gyanúsított fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2019. szeptember 26.

Budapest Környéki Törvényszék Sajtó és Kommunikációs Osztály