Thália tanodája - Mert nemcsak a színpadra kell a jó fellépés
2019-09-23 - Jó kommunikáció, önbizalom, határozott fellépés – ezek azok a tulajdonságok, amelyekre mindenkinek szüksége van a sikerhez az élet minden területén.  Az önkifejezés javítása, az önbizalom erősítése, vagy általában a képességfejlesztés azonban jellemzően nem része az iskolai tananyagnak. Kivéve például a fővárosi Thália Tanodát, ahol szinte kizárólag játékos formában és gyakorlati foglalkozások keretében folyik a képzés. Seszták Szidónia alapító igazgató ugyanis hisz az élményszerű oktatásban. A tapasztalatok pedig őt igazolják.
"Hihetetlen érzés, amikor a felvételi beszélgetésen megszólalni is alig merő kisgyerek egy egész szerepet végigjátszik a tanév végi nagyszínházi bemutató előadáson – mondja -, méghozzá tiszta artikulációval, tökéletes hangsúlyozással, magabiztosan."

A 35 éves színésznő Ausztráliában nevelkedett, ahonnan hat éves korában költözött haza. Gór Nagy Máriánál végzett, utazó társulatokban majd a Katona József Színházban játszott. Bán Jánossal közösen szerkesztett és dramatizált Pilinszky-estje két évig ment teltház előtt. Az igazgatóváltással azonban a társulat személyi összetétele is megváltozott. A "gyönyörű két évet" szakmai mélypont követte. "Közben dolgoztam casting menedzserként egy médiaiskolánál, ahol elképesztő pénzeket gomboltak le a szülőkről, amivel azonban sem a képzés tartalma, minősége, sem a későbbi menedzselés nem állt értékarányban. Arra gondoltam, biztosan lehet ezt jól is csinálni, de amikor a szakmabeli ismerősöknek elmondtam, hogy minőségi színészképzést szeretnék indítani tőke és játszóhely nélkül, kinevettek."

Gali László rendező, aki azóta is a Tanoda megbecsült szaktanára, vállalta, hogy megtartja az első színészfelvételit. Az oktatás tíz fővel kezdődött el egy ötven négyzetméteres pincehelyiségben 2010-ben. Jelenleg kétszázötvenen tanulnak a Thália Tanodában, kilenc osztályteremben, harminckét művésztanár irányítása mellett.  
A tanulók mintegy fele 6-18 éves és általános színház-, gyermekszínházi táncos, illetve gyermekszinkronképzésben vesz részt heti négy órában, hétvégenként, illetve délután. A tanoda másik profilja az OKJ-s rendszerű felnőttképzés, amely színész szakmát ad. A fiataloknak szóló általános, komplex színházi képzés táncból, énekből, beszédtechnikából, színészmesterségből – helyzetgyakorlatokból -, mozgásszínházból, színpadi fellépésből áll. Természetesen, felöleli a szövegértést, hangsúlyos olvasást, szövegmondást, de vívni, lovagolni, kaszkadőrködni és szinkronizálni is tanulnak a résztvevők. Mindez nagyban alátámasztja az iskolarendszerű oktatást, csakhogy a Thália Tanodában szó szerint játszva sajátítják el az említett képességeket. Miközben például szinkronizálnak, észrevétlenül sajátítják el a készségszintű olvasást.

A fenti "tananyag" – lovaglással, vívással, szinkronnal - az OKJ-s képzésnek is része. "Az a célom, hogy a színészeink ne csak egy lábon álljanak, mert így könnyebben kapnak feladatokat."

Hogyan zajlik a felvételi? Szidónia szerint minden gyerek, fiatal alkalmas arra, hogy elvégezze a tanodát és elsajátítsa az említett képességeket, a színész szakma iránt érdeklődőknek azonban őszintén megmondják, ha nem látják esélyesnek a pályán történő elhelyezkedést. Az is fontos, hogy a tanoda valóban a gyerek vágya legyen. "Ha azt látom, hogy a kisfiú, akit a szülei elhoztak felvételizni, igazából focizni szeretne, mindig jelzem, hogy szerintem nincs értelme belevágni."

Szidónia nagy álma egy felszerelt szinkronstúdió volt, amelyet egy éve sikerült tető alá hozni, de mindig óriási öröm az is, ha a tanítványok álmai válnak valóra, ha megállják a helyüket a színpadon, a filmen, vagy a szinkronstúdióban.

Szerződéses alapján, folyamatosan kapnak szereplehetőséget a szomszédos József Attila Színházban, de rendszeresen válogatják be őket az egyik legnépszerűbb hazai televíziós sorozatba is. Foglalkoztatja őket az Új Színház, a Komáromi Színház és - különösen a gyerekénekeseket – a Madách Színház.

Nagy Nati, a Thália Tanoda egyik sikersztorija, egy neves rádió reggeli műsorvezetője lett és főszerepet kapott Pozsgai Zsolt Megszállottak című filmjében, amely sorra nyeri a külföldi nagydíjakat.  Eddig összesen hat diák került színművészeti egyetemre.

"Azt hiszem, sikerült jobban csinálni, főként, mert elhivatott szakembereket találtam, akiknél hozzám hasonlóan a diák és a képzés van a középpontban. Egy-egy vizsgaidőszak előtt akár éjfélig is bent maradnak az osztállyal, hogy segítsék a felkészülést. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a Thália Tanoda olyan színházi műhely legyen, ahol szigorúak ugyan az elvárások, de családias a hangulat, és mindenki megtalálhatja az otthonát."