A monumentalitás bizarr bája - Jön az Erőművek Éjszakája
2019-09-13 - Varázslatosak és veszélyesek – ezt mondta az erőművekről Horváth Péter, a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója azon az országos sajtótájékoztatón, amelyen az első Erőművek Éjszakáját harangozták be a szervezők Százhalombattán szeptember 12-én. Idén először egyszerre 42 erőmű nyitja meg a kapuit a látogatók előtt október 11-én délután 2 és este 10 óra között. Olyan helyekre léphetnek be, ahol korábban még szinte biztos, hogy nem jártak.
Különös hangulata van annak, ha az ember olyan ipari létesítményben sétál, amely magán hordozza az elmúlt korszakok nyomát. A százhalombattai hőerőmű sokat megélt hatalmas építményei már látványként is magukkal ragadnak. Némelyik üzemépülete úgy néz ki, mint egy égbe törő, gótikus székesegyház, aminek titkait igazából csak a tornyait látogató galambok ismerik, de ott van például egy repkénnyel befuttatott, romantikus műromnak tűnő alacsonyabb épület, amelyről megtudjuk: stratégiai szerepet töltene be egy esetleges "black startban". Hogy az micsoda? Hát, valami olyasmi, mint az "erőművek éjszakája".

A szó jelentése fekete kezdés, ami azt jelenti: áramot termelni áram nélkül. Az egész országban csak néhány üzemben lehetséges ez, a százhalombattai köztük van. Az emberek többsége persze ritkán gondol bele, hogy áramra az erőművek üzemeltetéséhez is szükség van, vagy, hogy milyen különös termék az olyan, amit igazából nem lehet tárolni.  Ilyen és hasonló érdekességek hangzottak el az üzem sajtóbejárása során. Tanulság: nemcsak a látvány érdekes a Dunamenti kerítései mögött, hanem az – a technológia, tudás, (ipar)történelem – is, ami mögötte van.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) első alkalommal rendezi meg az Erőművek Éjszakáját társadalmi felelősségvállalási programja keretében, amelynek egyik fő célkitűzése, hogy ösztönözze a fogyasztók tudatos és takarékos energiafelhasználását. A látogatókat szakemberek kísérik végig az egyes helyszíneken, hogy közérthetően és élményszerűen mutassák be az erőművek és a fűtőművek működését, az energiatermelés technológiai hátterét. Százhalombattán például Horváth Péter vezérigazgató és Keszler György erőművezető is "tárlatvezetést" vállalt.

Az október 11-i nyílt napra az eromuvekejszakaja.hu oldalon lehet regisztrálni. Érdemes időben megtenni, mert a veszélyes üzemek a nyílt napon is csak körültekintően szervezve és korlátolt számban fogadják a látogatókat.

A százhalombattai országos sajtótájékoztatón megjelent Vezér Mihály polgármester, aki felidézte a lassan hetven éve elkezdett központi iparosítást, amelynek hatására az akkor kétezer lelket számláló mezőgazdasági településből az "energia városa" lett. Kiemelte: bár a Dunamentiben a termelés sokat változott. Az olaj helyett régóta gázzal, újabban pedig megújuló energiaforrás felhasználásával állítják elő az elektromos áramot, a város és az üzem sorsa, története változatlanul összefonódik. A Dunamenti az önkormányzat jelentős anyagi bázisa, érzékeny a helyi társadalom problémáira, a három kémény a mai napig Százhalombatta egyik legfontosabb szimbóluma.

Az üzem területi elhelyezkedéséről, infrastruktúrájáról, történetéről, aktuális gazdasági szerepéről és lehetőségeiről, a kombinált ciklusú erőművek működési elvéről és a három üzemelő blokk műszaki jellemzőiről Keszler György erőművezető tartott elméleti majd gyakorlati bemutatót. A prezentáció és a sajtóbejárás is lényegre törő, élményszerű és izgalmas volt, jelezve, hogy a szervezők valóban komolyan gondolják és felkészülten várják az Erőművek Éjszakáját.
 
(Fotó: Pap Miklós)