Élményuszoda - Korszerűsítés és szolgáltatásbővítés a Szalaiban
2019-09-06 - A nyári szünet után újból megnyitották kapuikat a fedett uszodák Százhalombattán. Az önkormányzat támogatásával jelentős korszerűsítést és fejlesztést hajtott végre a Szalai János Uszodában az üzemeltető Sporthalom Kft. , amelyet augusztus 30-án sajtóbejáráson mutatott be Fekete László ügyvezető.
A létesítmény kihasználtsága közel száz százalékos. A nyár folyamán elvégzett szolgáltatás-bővítést és korszerűsítést az átadás óta eltelt tíz év használat, valamint a fürdőkultúra fejlődése, a látogatók változó igényei tették indokolttá.

A Városi Sportuszodában éves szinten mintegy ötvenezer, a Szalaiban 20-24 ezer látogatást regisztrálnak, a medencekapacitás szinte teljes mértékben kihasznált. A sportuszodában délelőttönként jellemzően az ovisok és az iskolások, délután a versenyzők úsznak, míg a Szalaiba reggel hattól érkeznek a mozogni, feltöltődni, gyógyulni vágyó városlakók. Utóbbiak 80-90 százalékban komplexen veszik igénybe a szolgáltatásokat, vagyis nemcsak úsznak, hanem szaunáznak, edzenek, pihennek a wellness és fitnesz részlegben. Szeptembertől mindezt még kulturáltabb és színvonalasabb körülmények között tehetik.

A nyár folyamán szélfogó épült az uszoda főbejáratához, amely nemcsak az épület fűtését teszi majd hatékonyabbá és olcsóbbá, hanem a vendégek komfortérzetén is javítani fog. Megújult a szaunasziget. Két új finn szauna kapott helyet, amelyek esztétikusabbak, korszerűbbek a korábbiaknál, és a férőhelyek száma is bővült - nyolcról tizenötre. Az új szaunákban fény- és hangeffektek, emellett relaxációs filmeket játszó ledes kivetítő is hozzájárul az élményszerű pihenéshez.

Új, hat személyes jakuzzi várja a vendégeket a wellnessrészlegben, amely összességében olyan gazdag, korszerű és színvonalas szolgáltatást – sókabint, jégkabint, infraszaunát, fittneszgépeket, szoláriumot – kínál, hogy akár egy egész napot is kellemesen el lehet benne tölteni a testi-lelki felüdülés jegyében.  

Mindemellett mindkét uszodában kicserélték a tűzjelzőrendszert, és több üvegfelület elektromosan nyithatóvá vált az öltözőkben, illetve medenceterekben, amely a biztonság és a kényelem mellett az energiatakarékosabb üzemeltetéshez is hozzájárul.

A fejlesztések mellett a szokásos nyári karbantartás és nagytakarítás sem maradt el. Javították a gépészetet és - ahol szükség volt rá - cserélték a csempefelületet.

"Úszónagyhatalom vagyunk" – mondta a nyitás előtti sajtóbejáráson Vezér Mihály polgármester. Nagyon fontos, hogy jó körülmények között folyjon az oktatás és a tehetségfejlesztés, de legalább akkora a jelentősége, hogy a lakosság is megtalálja az igényeinek megfelelő vizes szolgáltatásokat. Az uszodának nemcsak a szabadidő- és tömegsport, hanem a mozgásszervi rehabilitáció, az egészségmegőrzés tekintetében is kiemelt a szerepe. A wellnessrészleg bővítésével, korszerűsítésével most még nagyobb a vonzereje. Külön öröm, hogy a kivitelezések határidőre készültek el.   

Bár hivatalosan még nem zárult le a strandszezon, arról is beszámolt az ügyvezető. Mint mondta, a jó időnek és a Városi Strandon is elvégzett felújításoknak, fejlesztéseknek köszönhetően körülbelül tíz százalékkal nőtt a látogatottság a tavalyi évhez képest. A sportolókkal együtt mintegy százezren vették igénybe a létesítményt.

Májusban a sok eső hátráltatta a kivitelezést, így csak június 7-én nyitott a strand, az utána következő három-négy hétben azonban rekordokat döntött a látogatottság, és a legmelegebb hétvégi napokon a négyezret is megközelítette a vendégek száma. A júliusi kedvezőtlenebb időjárás miatt visszaesett a forgalom, de a hónap végén és augusztusban ismét felélénkült. Összességében nagyon jól sikerült a strandszezon.