Tíz nap vidámság
2019-08-26 - Húsz ország hétszáz táncosa és több mint kétezer néző búcsúztatta a huszonhatodik alkalommal megrendezett Summerfestet augusztus 21-én Százhalombatta főterén.
A záróceremónián részt vett  Szedlacsek Emília, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója, Palesztina, Fehéroroszország, a Lett Köztársaság, valamint az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének képviselői, Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere, Gergőné Varga Tünde, Dunavarsány polgármestere, több környező település vezetői, valamint Vezér Mihály polgármester, Sinka László alpolgármester, dr. Horváth Ágota, aljegyző és a képviselő-testület tagjai.

Vezér Mihály megköszönte a szervezők, az önkéntesek, a vendéglátó családok munkáját, amely mellett – mint mondta – a jószándék és a szeretet is hozzájárult az idei Summerfest sikeréhez. A hagyományokhoz híven a polgármester visszakapta a város jelképes kulcsát a fesztiválozóktól, bár "ő hagyta volna még a fiatalok kezében, hiszen mindenkinek sok vidámságban volt része az elmúlt tíz napban." Hozzátette, hogy a búcsú ugyan mindig fájdalmas, de elviselhető, ha bízunk a jövőben, "és mi ezzel a bizakodással várjuk a XXVII. Summerfestet jövőre!"

Szedlacsek Emília, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója ünnepi köszöntőjében huszonhat év munkáját méltatta. Kiemelte, hogy a Summerfest minden fontos értéket – a többi között a békét, a hűséget, a barátságot, a hitet, a tiszteletet, az elfogadást, az emberszeretetet – egyszerre képvisel, és minden egyes programja érték – nemcsak Százhalombatta számára.

Idén is Brahms V. magyar tánca koronázta meg a záróceremóniát, amelyet a húsz ország zenészeiből álló világzenekar és a Forrás Néptáncegyüttes adott elő Bence Mátyás, a Tarsoly zenekar prímása vezényletével. A közönség vastapssal jutalmazta.

Az idei nemzetközi folklórfesztivál és népművészeti vásár hivatalosan augusztus 14-én vette kezdetét. A zászlófelvonáson Vezér Mihály kiemelte a fesztivál közösségépítő erejét. Nem csak az egyes országokat és népeket köti össze, hanem a battaiakat is. Nagy sikert aratott a menettánc, amely során a tánccsoportok mellett a mohácsi busók is felvonultak a Damjanich úton. A nyitóceremónia a Forrás és a Pesovár Néptánc Suli nagyszabású – erre az alkalomra készült – koreográfiájával kezdődött, amely után a résztvevő együttesek lenyűgöző bemutatkozása, népzenéjük, néptáncuk és hagyományos viseletük ízelítője követett. A gálaműsort és a programot záró látványos tűzijátékot mintegy kétezer háromszázan nézték élőben a Szent István téren. A nyitó- és zárógálát ingyenes, helyre szóló jegyekkel lehetett megtekinteni.

Az idei Summerfestre Bolíviából, Bosznia-Hercegovinából, Bulgáriából, Chiléből, Indonéziából, Kínából, Kolumbiából, Lengyelországból, Oroszországból (Kalmükföld, Tanok, Krasznodar kozákok, Sztavropol Kaukázus), Panamából, Spanyolországból (Mallorca) és Romániából érkeztek az együttesek.

Először vett részt és nagy sikert aratott a japán dobszínház és a malájziai tradicionális dobegyüttes. A fesztivál díszvendégei a kárpátaljai, a sokác, a busó kultúra, valamint a török márványpapír-művészet, az ebru képviselői voltak.

A fesztivál valamennyi programja élénk érdeklődést keltett. Teltházas koncertet adott a Csík zenekar, nagyon sokan látogatták a Fesztiválsátor gyerekeknek, családoknak szóló programjait, a táncpanorámákat, a nemzetiségi esteket és a fesztiválklubot is.
Szigetvári József fesztiváligazgató megköszönte minden érintett – a szervezők, az önkéntesek, a vendéglátó családok – munkáját. Összesen mintegy négyszázan dolgoztak az idei Summerfest sikeréért, túlnyomórészt önkéntes alapon, "az ügy miatt, a város miatt". Köszönetet mondott a városlakóknak is az érdeklődésért, és nem utolsósorban türelmükért. Záróbeszédében kiemelte, hogy a ma aktív generációnak már "nem felépíteni kell a várost, nekünk más a feladatunk. Meg kell töltenünk Százhalombattát tartalommal és szellemiséggel." Szeretné – mondta -, ha a Summerfest után, a mindennapi életben sem felejtenénk el, amit a fesztivál új szlogenje hirdet: "Béke, barátság, kultúra! Híd az emberek között. Szeretni egymást, tisztelni mindenkit."
 
(Fotó: Medgyesi Milán)