Óvadék ellenében kerülhet szabadlábra az érdi gázoló
2019-06-13 - Az Érdi Járásbíróságon 2019. június 12-én előkészítő ülésen kezdődött meg annak a férfinak a büntető ügye, akit a Budakörnyéki Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádol.
Az ügy lényege:
A vádlott a vezetést megelőzően kábítószert és szeszes italt fogyasztott, amelytől ittas és bódult állapotba került. Ezt követően a vádlott 2018. november 12. napján a délelőtti órákban Érden, lakott területen a megengedett 50km/h sebesség helyett kb. 125-130 km/h sebességgel közlekedett, amikor elütötte a gyógyszertárból induló idős sértettet, aki az úttesten haladt át. Az ütközés következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vádlott által vezetett gépkocsi az ütközés után áttért az ellentétes forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival, amelynek vezetője törésekkel járó, maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett.

Az előkészítő ülésen a vádlott elismerte a bűncselekmény elkövetését, azonban nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról.

Az előkészítő ülésen a vádlott védője a vádlottal szembeni letartóztatás megszüntetését kérte.

A bíróság a védő kérelmét elbírálta és a letartóztatás megszüntetését 10 millió forint óvadék letételéhez kötötte. Amennyiben a vádlott az óvadékot kifizeti, nyomkövető alkalmazása mellett bűnügyi felügyeletbe kerülhet.

Mivel az ügyészség az óvadék lehetősége ellen fellebbezést jelentett be, az ezzel kapcsolatos bírói döntés nem végleges, így a vádlott letartóztatásban maradt.

Az óvadékot – ha az óvadékot megállapító határozatot a másodfokú bíróság helyben hagyja – a véglegessé válástól számított három hónapon belül lehet majd letenni.
A tárgyalás 2019. szeptember 4 -én tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik az Érdi Járásbíróságon.

Budapest, 2019. június 12.
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály