Nem sikerült a bravúr
2019-06-05 - 8:0 arányú vereséget szenvedett a VUK SE U14-es labdarúgócsapata a listavezető (és már bajnok) Gyömrő gárdájától június 2-án. Ezzel a battai fiatalok lecsúsztak a dobogóról, és végül a negyedik helyen zárták a bajnokságot.
Godena Gábor edző elmondta, hogy a két csapat között óriási volt a különbség, és a pontszerzés is bravúr lett volna. Véleménye szerint a bronzérem az előző mérkőzéseken úszott el, a gyenge helyzetkihasználás miatt nem sikerült legyőzni a váci és abonyi csapatot. Külön kiemelte az előző edző, Bakó László tevékenységét, aki nagyon stabil és fegyelmezett gárdát épített föl a munkája során.

A csapat játékosa, Tóth Szabolcs, a második helyen végzett a megyei góllövő ranglistán.
A srácok izgatottan várják a VUK SE évzáróját, amelyre az egyesület minden szakosztályának versenyzőit, játékosait és természetesen a szülőket is várják a szervezők június 16-án. Ezen a rendezvényen hirdetik majd ki sportáganként és korosztályonként a legjobbakat. A díjátadó ceremónia az esemény legnagyobb érdeklődéssel várt programja.
A képen balról jobbra: hátul: Horváth Bence, Sipos Dániel, Farkasházi Ádám, Godena Gábor, Godena Gábor (edző), Tóth Szabolcs, Nagy András, Forintos Dávid, Kovács Norman, Süller Zalán, Mazzag Márton; elöl: Kis Gergely, Krójer Domonkos, Bakó László, Nagy Ákos, Jakus Olivér.