Kitárult a kormányablak Veresegyházon
2019-05-23 -
Ünnepélyes keretek között adták át Veresegyházon április 4-én az új, korszerű ügyfélközpontot. A Kormányablak megnyitóján jelen volt és beszédet mondott Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, valamint Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere.
 
"El kell árulnom Önöknek, hogy bizony, sok helyen jártam már kormányablakot megnyitni, de bizony az embernek haza húz a szíve, és ezért külön öröm számomra, hogy most Veresegyházon nyithatunk kormányablakot"- kezdte személyes gondolatokkal beszédét Tuzson Bence.
 
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy "mindannyiunk közös célja, hogy a következő 10-15 évben Magyarország az egyik legélhetőbb ország legyen Európában, és ezt a célt azzal is tudjuk szolgálni, ha emeljük a közigazgatás színvonalát. Európában szinte egyedülálló az a magas szintű szolgáltatás, ami a magyar kormányablakokban van, de ez nem a puszta falaknak köszönhető, hanem azoknak, akik ezekben a hivatalokban dolgoznak. A mi feladatunk az, hogy a magyar embereket szolgáljuk.
 
Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott beszédében egy nagyszülői intelem kapcsán arról szólt, hogy jó dolog, ha az emberek a nap végén átgondolják, mi történt velük, kivel tudtak jót tenni. A veresegyházi kormányablak munkatársai naponta átlagban 50 ember ügyét intézik, mondhatnánk, hogy ennyi emberrel tesznek jót. A veresegyházi kormányablak, amely a gödöllői járásban másodikként kezdi meg működését, évente közel 40 000 ügyfelet fogad majd. A Pest megyei okmányirodák között évek óta ebben az egységben volt legmagasabb az egy ügyintézőre jutó ügyek száma (havi átlagban 1000-1200) – mutatott rá a kormánymegbízott.

Pásztor Béla polgármester köszöntőjében kifejtette, hogy milyen sokat jelent a 18000 fős közösség életében a kormányablak megnyitása. Megköszönte a kormányzatnak a fejlesztést, azt, hogy a veresegyháziak ezután ilyen modern és szép helyen tudják az ügyeiket intézni. Arra kérte a kormányablak munkatársait, hogy sokat mosolyogjanak.
 
Az ünnepélyes megnyitó után a résztvevők megtekintették a kormányablak munkaállomásait, majd Jávor Ágnes, a Gödöllői Járási Hivatal vezetője köszöntötte a megjelenteket.
 
(Pest Megyei Kormányhivatal)