Felavatták az új sportpályát a Kőrösiben
2019-04-10 - Hivatalosan is átadták a Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola udvarán található felújított kézilabdapályát április 5-én, Százhalombattán.
Az átadáson részt vett Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, Sárközi Márta tankerületi igazgató, valamint Nagy Balázs és Pap Miklós települési képviselők. Szabó Zoltán, az intézmény igazgatója megnyitó beszédében örömmel számolt be a Magyar Kézilabda Szövetség által 100 százalékban támogatott projekt részleteiről. Mint mondta, a 25 millió forintos beruházás során a régi bitumenes kézilabdapálya 40x20 méteres küzdőtere speciális, műanyag burkolatot és új kapukat, labdafogó hálót és körben 1,1 méter magas palánkot kapott.  Bóna Zoltán örömét fejezte ki a térségben és ezen belül a Százhalombattán megvalósuló sportfejlesztések kapcsán. Hozzátette, hogy "Százhalombattán mindig jó végig tekinteni; az új sportpálya pedig közösségépítésre is alkalmas az egész város számára." Sárközi Márta igazgató is üdvözölte a tankerület harmadik sportiskoláját, az új pályát, a többszáz jelenlévő iskolásnak pedig szép eredményeket, sikereket és örömöket kívánt a tanulásban és a sportban egyaránt. Aláhúzta, hogy az iskola nem csak a gyerekek sportolási lehetőségeit, jó körülményeit biztosítja, hanem a település sportéletét is gazdagítja. Az ünnepélyes pályaavatást freestyle labda-bemutató és alsó tagozatos labdarúgótorna zárta.

A felújított kézipályát az iskola, valamint a város utánpótlás- és felnőtt csapatai is használhatják. A Kőrösiben tavaly szeptemberben adták át a TAO-támogatással korszerűsített kosárlabdapályát. Szabó Zoltán intézményvezető elmondta, hogy hasonló konstrukcióban tervezik az atlétika-pálya felújítását is a jövőben megvalósítani.