Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló
2019-03-25 - Amikor a népmesékben vándorról olvasunk, természetesnek vesszük, hogy bár konkrét cél nélkül indul el, tehát hajléktalan csavargó, csodás dolgok történnek vele.
Nagy valószínűséggel végül övé lesz a királylány és a fele királyság. A valóság azonban ennél sokkal szikárabb: a hajléktalan ázik-fázik, reménytelenül bolyong, királyságról nem is álmodik. Nemhogy nem hős, de se neve, se múltja, a jelene balsejtelem, a jövője reménytelen.

A kortárs mesék egyik legfőbb jellemzője az "itt és most". A legtöbb történet mesés átjárókon keresztül irányítja a figyelmet a minket körülvevő világ rejtett részleteire, a jelent rajzolja körbe. A Kóbor Szálló című meseregényben ezeken a mesés átjárókon ki-be járva a kis szőke Riki fűzi egybe a képzeletet a valósággal, a várost az erdővel, a hajléktalanokat a szeretnivaló színes társasággal. Itt van egyből Hetedhét Hugó, aki "megszokta már, hogy ha épp nincs fedél a feje fölött, akkor elered az eső... szívébe ki-be járt a bánat." Úgyhogy amikor megszólítja egy macska, biztos benne, hogy meghűlt az éjjel, és lázálmában beszélő állatot hallucinál. Aztán ott van Búbanya, aki barlangjában alvást tettetve hortyog, csak hogy elriassza a hívatlan látogatókat, akik mindig rá akarják beszélni, hogy legalább a hideg hónapokra költözzön be a házba. A szálló lakói egykor mind voltak "Valakik" – operaénekes, egyetemi tanár, erőművész. Lakik még velük egy boszorkánytanonc is, akinek nem megy valami jól a varázslás, pedig pontosan megnézte a tankönyvben. "Azt hiszem, ezzel mindent el is mondtunk a mai boszorkányoktatás helyzetéről" – szúrja be ezen a ponton a szerző.  Riki nagymamája pedig nem más, mint Gizike, az erdő közepén álló Kóbor Szálló tulajdonosa, és van egy beszélő macskája, Rebeka. Természetesen kell egy kutya is: ez Dinó, a szabadságra vágyó rottweiler, aki pár nap alatt a legvastagabb kerítést is átrágja, és az egyetlen lény a világon, amitől Riki fél. Pedig egyébként sem a pókoktól, sem Sunyi Sanyitól, a rablótól nem riad meg.
A színes társasághoz színes rajzok illenek. Molnár Jaqueline szintén az átjárók nagy ismerője: színeivel és formáival elvarázsolja a nézőt, és csak a részletek tanulmányozása során jövünk rá, hogy lehet az elvadult erdőt tarka varázslatnak, a koszos bérházakat palotáknak, közöttük a parkot tündérkertnek látni és láttatni. A bokor alján fekszik egy alak, mellette borosüveg, a kép előterében mókás figura hegedül, a háttérben Hetedhét Hugó hallgatja, mellette tömött nejlonszatyrai...

Ismét egy olyan gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló könyv, amit elsősorban felolvasásra ajánlunk. Megmozgatja a fantáziát és beszélgetésre ösztönöz. Megtalálható a Hamvas Béla Városi Könyvtár gyerekrészlegén, az Újdonságok polcán.