Battára került a nyereményautó - Egyik percről a másikra lett milliomos
2019-03-21 - A százhalombattai Göntér Katalin nyerte a Pöttyös Túró Rudi és a SPAR Magyarország közös promóciójának főnyereményét, a Volkswagen Beetle Cabriolet autót tavaly év végén.
Mindössze három csomaggal vásárolt a promóciós termékből, és pontosan annyi – kettő - kóddal regisztrált, amennyivel minimálisan lehetett. Mégis győzött, pedig a játékon szerte az országból kisebb városnyian vettek részt, és akadt játékos, aki többszáz kódot küldött be. A szerencse viszont Katalinnak kedvezett, még annak ellenére is, hogy amikor beküldte a kódokat, azt kívánta, bárcsak nyernének a fiának egy fülhallgatót.

Az utcán, hazafelé tartva kapta a telefont december 14-én. Nem akart hinni a fülének, amikor a fődíj nyerteseként köszöntötték a vonal túloldaláról. Amikor hazaért, felhívta édesanyját és kihangosította a telefont, hogy az otthon tartózkodó fiával és bátyjával is egyszerre tudja megosztani a fantasztikus hírt.

A történet azonban továbbra is mesés fordulatokat vett, kiderült ugyanis, hogy a nyeremény átvételéhez szükséges kuponokat nem sokkal a telefonhívás előtt dobták ki. Fia rohant le a szeméttárolóba, ahol szerencsére megtalálták a sokat érő szelvényeket.
Az autó átadásáról három nappal később kötötték meg a szerződést Budapesten. Hazafelé, az egyik villamosmegállóban örömujjongásban törtek ki, mire többen is gratuláltak nekik.

Az ünnepélyes átadásra Érden került sor december 20-án. Az új autóval első hosszabb útjuk családi karácsonyozásra, Budapestre vezetett december 26-án. Bármekkora örömöt is jelentett, nem tartják meg a kocsit. Tényleg új, tényleg szép, tényleg menő, de a pénznek sokkal nagyobb hasznát veszik.

Katalin úgy gondolja, hogy az ő szerencséje mások számára is pozitív megerősítést jelenthet: "lehet nyerni!"