Folytatja az egyeztetést a város
2019-03-12 - Annak ellenére, hogy az önkormányzat számos intézkedéssel próbálta megoldani a problémát, még mindig nem nyílt biztonságos gyalogos-kerékpáros átjáró a Batta Tudományos és Technológiai Parkba az Iparos úti átjáró lezárása óta. Az eddig megtett lépésekről Vezér Mihály polgármester tájékoztatott. 
A beruházó tavaly augusztus végén zárta le az Iparos úti vasúti átjárót, amelyet a vasútfejlesztési projekt részeként átépítenek. Elvileg ennek elkészültéig – 2020-ig - csak a 6-os út felől lehet megközelíteni az ipari parkot, amely a gyalogosan vagy kerékpárral bejáró munkavállalók számára nagy kerülőt jelent és nem is biztonságos. A kialakult helyzet miatt Vezér Mihály polgármester Százhalombatta Város Önkormányzata nevében eddig három levelet küldött a beruházó NIF ZRT. részére, egy alkalommal pedig az országgyűlési képviselő segítségét is kérte levélben az ügyben.

A NIF ZRT. részéről egy esetben érkezett válaszlevél e-mailen, amelyben a beruházó képviselője személyes találkozóra hívta az önkormányzat vezetőit. Erre tavaly szeptember 28-án került sor a NIF ZRT. központi épületében, Budapesten. A megbeszélés eredményeként arról született megállapodás, hogy mindkét fél, tehát az önkormányzat és a beruházó is vizsgálja a lehetséges megoldásokat.

A NIF nem sajtónyilvános lakossági tájékoztatót tartott a vasútfejlesztésről június 21-én, amelyen Vezér Mihály polgármester és Oláh M. Zoltán főépítész kérdései alapján kiderült, hogy az előzőleg ismert tervekkel ellentétben a NIF nem vezeti át a vasútállomás elé tervezett aluljárót az ipari parkba. Az önkormányzat jelenleg szeretné saját forrásából tovább építeni azt, hogy lehetővé tegye az ipari park könnyebb gyalogos és kerékpáros megközelítését.

Vezér Mihály először augusztus 24-én, majd szeptember 5-én, végül pedig szeptember 18-án írt levelet a NIF képviselőinek arról, hogy az ipari parkban dolgozókat milyen lehetetlen helyzetbe hozza az Iparos úti átjáró lezárása, kérve, hogy a beruházó mielőbb nyissa meg az átjárót vagy biztosítson másik biztonságos gyalogos, illetve kerékpáros utat az ipari parkba. Közben ugyanezt a problémát Bóna Zoltán képviselőnek is jelezte levélben szeptember 17-én, tőle is segítséget kérve. A többszöri írásos megkeresés hatására jött létre a fent említett találkozó a NIF székhelyén.

Az önkormányzat a gyalog, illetve biciklivel bejáró munkavállalók érdekében az ipari parkban működő cégek vezetőit is személyes egyeztetésre hívta a Polgármesteri Hivatalba szeptember 20-án. A megbeszélésen több megegyezés is született, amelyek alapján az önkormányzat minden olyan feladatot teljesített, amelyet felvállalt.

A megbeszéltek szerint elkészítette és kiküldte az érintettek részére az ipari park területén működő cégek adatait tartalmazó "tudástérképet". Begyűjtötte és összesítette az esetlegesen indításra kerülő buszjáratok tervezéséhez szükséges adatokat. Felvette a kapcsolatot egy jogi képviselővel a közös érdekképviselet létrehozásának érdekében. Az ipari park területén működő cégek vezetőit személyre szólóan, levélben tájékoztatta az elvégzett feladatokról.

Alternatív megoldást keresve az önkormányzat levélben kereste meg a kivitelező SZE-Konzorcium képviselőjét október 18-án, és az aluljáró meghosszabbítására, valamint egy ideiglenes gyalogos felüljáró építésére vonatkozó előzetes költségbecslést, illetve az általa végzett további vizsgálatok eredményeiről szóló tájékoztatást kért tőle.  

A kivitelező SZE-Konzorcium a válaszlevelét október 31-én küldte el, amelyben arról tájékoztatott, hogy - illetékesség hiányában - a felvetett problémák megoldásának feladatait átadta a megrendelő NIF Zrt.-nek, mivel a szerződésükben foglaltak szerint ők nem kompetensek ez ügyben. A NIF-től azonban egyelőre nem érkezett ez ügyben válaszlevél, állásfoglalás.

Vezér Mihály arról tájékoztatott, hogy az érintett városlakók érdekében az önkormányzat folytatja a több irányú egyeztetést, és mielőbb megoldást szeretnének találni az ipari park biztonságos gyalogos és kerékpáros megközelítésére. Kiemelte: a városlakókat továbbra is folyamatosan tájékoztatni fogja a megtett intézkedésekről és azok eredményéről, valamint a vasútfejlesztéssel kapcsolatos útlezárásokról, menetrendváltozásokról és egyéb aktualitásokról.