Bevezetőjében Bulgakov: Mester és Margarita című regényéhez hasonlította a rendhagyó kötetet, amelyben az emberi természet ördögi és angyali dimenziója éppen úgy megjelenik, mint a történelem évszázados megpróbáltatásai Szibériától Magyarországig. A beszélgetés kezdetén azt kérte, arról essen szó, mit tehettünk volna, hogy a társadalmi és személyes tragédiákat elkerüljük, mérsékeljük, illetve megelőzhetjük-e a térségünket fenyegető kataklizma bekövetkezését.

Amit tehetünk, az érdeklődés fenntartása – válaszolta az író. Olyan korszakban éltünk, amikor nagyon szűk és determinált mozgástere volt mindenkinek a szovjet blokkban. Nagyon nehezen lehetett hozzáférni a diktatúra igazi arcát bemutató művekhez, információkhoz. Beszélt Szolzsenyicin személyes viszonyulásáról a magyar emberekhez és a magyarsághoz. Említette Rózsás Jánost, aki a gulagon együtt eltöltött idő alatt jó barátja lett, és akit bevezetett az orosz kultúrába. Amikor Szolzsenyicin szabadult, azzal búcsúzott tőle, hogy fejlessze tudását, maradjon az orosz népnek és irodalomnak olyan barátja, amilyen addig volt. Ez volt az utolsó találkozásuk. Szolzsenyicin mindig készült Magyarországra barátját meglátogatni, ami azonban nem sikerült. Amikor már a betegsége miatt tolószékbe kényszerült, legidősebb fiát – a jövőt - küldte el barátját meglátogatni, személyes jókívánságait átadni. Rózsás Jánost hozzá hasonlóan egészen a rendszerváltásig zaklatták, még a KGB is meglátogatta, fenyegette.  Emlékiratai "Keserű ifjúság" címmel Münchenben jelentek meg 1986-ban. A szokatlanul hosszú előszót Szolzsenyicin írta.

A szerző kérdésre válaszolva beszélt Zsolzsenyicin írásairól, egyebek mellett a Rákosztályról, amelyben a gyomorrákból való felépüléséről írt. Egy magyar orvos műtötte, így menekült meg a haláltól. Szóba került A Pokol tornáca, amely az atomtitok megszerzéséről szól, illetve a tíz kötetes Tűzkerék, amely történelmi eposzként mutatja be a valódi orosz történelemet.

A jelenre vonatkozó kérdés kapcsán a szerző úgy fogalmazott, a nyugat elveszítette veszélyérzetét. Szolzsenyicin 1976-ban írt sorait idézve: "Mi, elnyomott oroszok és elnyomott kelet-európaiak fájdalommal szemléljük Európa katasztrofális meggyengülését. Szenvedésünket, tapasztalatunkat kínáljuk, szeretnénk, ha elfogadnák, ne kelljen olyan mérhetetlen árat fizetniük halállal és rabsággal, mint amire mi kényszerültünk. A nyugat társadalma azonban elveti a figyelmeztető szavakat."

Domonkos László szerint a lélek halhatatlan, nem lehet elpusztítani. A szovjet elnyomás és ’56 vérbe tiprásakor is lélektani, történelmi okok segítettek bennünket. Megvan a társadalmi bölcsesség, amelynek segítségével végül jóra fordulnak a dolgok.

A könyvbemutató befejeztével dedikálásra, kötetlen beszélgetésre került sor.