Közmeghallgatás - Vállalható költségvetés
2019-02-13 - Vállalhatónak nevezte a 2019-es városi költségvetés elfogadásra váró tervezetét Vezér Mihály polgármester a február 11-én tartott közmeghallgatáson, Százhalombattán. Mint mondta, a fontos feladatokhoz és célokhoz rendelkezésre áll a fedezet, részben az utóbbi években felhalmozott tartaléknak köszönhetően.
A város jelenleg 3 milliárd forint szabad pénzeszközzel rendelkezik, és az a cél, hogy legalább ennyi legyen év végén is. A bevételek 70 százaléka a helyi adókból származik. Mivel a nagyobb cégek az utóbbi években többször túlfizették azt, és vissza kellett utalni, fontos, hogy megfelelő tartalékokkal rendelkezzen a büdzsé.

Nagyon hátrányosan érinti a várost a közoktatás államosítása miatti jelentős szolidaritási elvonás, amelynek idén 953 millió forint az összege, miközben az összes normatív alapon nyújtott központi támogatás 927 millió forint.

Vezér Mihály hangsúlyozta, még így is két-háromszoros az ellátottságunk a hasonló lélekszámú hazai települések átlagához képest. Igaz, a fenntartandó infrastruktúra is átlag feletti.

A bevételi főösszeget 7 milliárd forintra tervezik, amelyből 5 milliárdot tesznek ki az úgynevezett közhatalmi bevételek – adók, bírságok, pótlékok. A működési – egyebek mellett az intézmények jegyértékesítéséből, ingatlanok bérbeadásából származó - bevételek összege 842, az ingatlanok értékesítéséből és a kölcsönök visszatérüléséből tervezett bevétel 124 millió forint. A kiadási oldalt 9,6 milliárd forintra tervezik, amelyből 1,1 milliárd az áthúzódó kötelezettségvállalás. A kiadások 59 százalékát teszik ki a kötelező, 40 százalékát az önként vállalt és 1 százalékát az államigazgatási feladat.
A működési kiadásokat a 2018-as szintnek megfelelően, 8,4 milliárdra tervezik, és összesen 1,2 milliárdos céltartalékot tartalmaz a költségvetés tervezete. Valamennyi önkormányzati dolgozó részére évi 200 ezer forint cafetériát terveznek, amely összesen 34 millió forint. Emellett 55 milliót biztosítanak a törvényi előírások miatti bérkompenzációra és további 192 milliót 10 százalékos béremelésre, amelyet az ügyvezetők, illetve intézményvezetők differenciáltan oszthatnak szét.

Jelentős eredmény, hogy a Százhalom Egészségügyi Központ működését tavaly júniustól teljes egészében és közvetlenül a társadalombiztosítás finanszírozza. A támogatást úgy lehet optimalizálni, ha a szolgáltatásokat nem csak a battaiak veszik igénybe. Az intézményben szükséges karbantartáshoz, felújításhoz, eszközfejlesztéshez továbbra is hozzájárul a város, az alapellátásra, amely kötelező feladata, 46 millió forintot tervez az önkormányzat. A polgármester kiemelte: fontos feladat a háziorvosok utánpótlásának biztosítása, néhány héten belül végre újból öt gyermekorvos fog rendelni a SZEK-ben. Szűrővizsgálatokra 6 millió forintot terveznek. A tüdőszűrés és az iskolába készülő gyerekek látásvizsgálata mellett a jövőben az ingyenes ortopédiai szűrésük is elkezdődhet.

A 24 órás ügyelet biztosítása 140, a betegszállításé 14 millió forintba kerül. A szolgálatnak hamarosan új gépjárművet ad át a város. Az egynapos sebészet bővítésére és az új röntgengép üzembe helyezésére 165 millió forintot terveznek.

A közterületek rendjére 340, a zöldterületek karbantartására 276 millió forintot terveznek költeni. Az óvodák fenntartására 687 millió forintot különítettek el.     

A kulturális intézmények fenntartására 590 milliót különítenek el. A polgármester kiemelte, célja, hogy a többi közgyűjteményhez hasonlóan a "Matrica" Múzeum működéséhez is járuljon hozzá az állam. A Magyarok Öröksége Alapítvány – a Summerfest, a néptáncsuli és a táncegyüttes – támogatására 77, szociális kiadásokra, a Városi Családsegítő és Gondozási Központ feladataira több mint egymilliárd forintot különítenek el. A sportkeretet a tavalyi 60-ról 65 millióra emelnék, amelyet kiegészít a Dunamenti Erőmű 10 milliós támogatása. A Halom Televízió 91, a rádió 38, a Hírtükör 26 millió forintból gazdálkodhat.
Fejlesztésre és felújításra 720 millió forintot terveznek költeni. Ebből a többi között korszerűsítik a bölcsőde világítását és kialakítják az új óvárosi postafiókot, amely a remények szerint néhány héten belül kinyithat. Parkoló-, út-, járdarekonstrukcióra 300 millió forint körüli összeg jut. Egyebek mellett új átemelőszivattyút helyeznek üzembe 10 millióért, felújítják az Ifjúság úti szolgáltatóház előtti területet 30 millióért, csapadékvízelvezetőt építenek ki a Szondi utcában 10 millióért, felújítják a Polgármesteri Hivatal tetejét 18 millióért.

A polgármester hangsúlyozta: biztosított a városüzemeltetés megszokott színvonala, és továbbra is a fegyelmezett gazdálkodás, valamint a fenntartható fejlesztések az önkormányzat legfontosabb törekvései.

Sinka László alpolgármester a közösségi megmozdulások kiemelkedő sikereiről számolt be. Megemlítette a jótékonysági újévi koncerteket, a Soczó Ádám gyógykezelésére összegyűlt 950 ezer forintot, amelyet az ÉSZKE egymillióra egészített ki, valamint a Bedegi Krisztina számára indított gyűjtés eredményét.

Ádám Erika, a Százhalombatta Ifjúságért Közalapítvány elnöke felhívta a figyelmet, hogy mivel tavaly júliustól a húsz év alattiak jogosítványszerzését 20 ezer forinttal támogatja az állam, részükre annyi támogatást nyújt a közalapítvány, amely kiegészíti ezt az összeget arra, amennyit a náluk idősebb támogatottak kapnak.

Furcsa Katalin elnök a Százhalombatta Egészségügyért Közalapítvány tevékenységéről számolt be. Kiemelte az ISO minősítés megszerzését, valamint hogy a kezdeti – 2007-es – 185-ről 1 633-ra emelkedett az egynapos sebészeten végzett operációk száma.

Katona István, a Százhalombattai VUK SE elnöke arra kérte a képviselő-testületet, 8 millió forinttal járuljanak hozzá az egyesület által nemrégiben megvásárolt műfüves fedett focipálya balesetveszélyes burkolatának felújításához, valamint járuljanak hozzá az ovis úszás 3-5 millió forintos költségéhez.

A közmeghallgatáson számos városlakó tette fel kérdéseit és mondta el véleményét, javaslatait. Ezek kapcsán egyebek mellett elhangzott, hogy még az idén támfal épülhet a Hun utcában, amelyre 40 millió forintot különítettek el.

Az óvárost Érddel összekötő kerékpárútról elmondta, hogy az Natura 2000 védettség alá tartozik, amely miatt nem lehet szilárd burkolattal ellátni.

Fehér Sándor javaslatára fontolóra veszik a családi házak államilag támogatott energiatakarékos beruházásainak – például a kazáncseréknek – az önkormányzati támogatását.

Szóba került a hosszú várakozási idő a szakorvosi ellátásban, amellyel kapcsolatban dr. Berzéki Ferenc főigazgató elmondta: nincs ráhatása az orvosképzésre, a fizetésekre, az orvoshiányra. Az utánpótlás nehezen megoldható. Jó hír azonban, hogy hamarosan két új ideggyógyász kezdi meg a rendelést a SZEK-ben. Többen annak a véleményüknek adtak hangot, hogy országos viszonylatban szinte nincs is olyan színvonalú rendelő és egészségügyi ellátás, mint Battán.

A sportcsarnoképítés tervéről Vezér Mihály úgy tájékoztatott, hogy miután nem sikerült összegyűjteni a remélt mértékű TAO-támogatást, a miniszterelnökhöz fordult kéréssel, hogy támogassa az állam egy háromezer főt befogadni képes, térségi szerepet ellátó sportcsarnok építését. A további lépések azon múlnak, megkapjuk-e ezt a segítséget.
Elhangzott, hogy 2019-ben megvalósulhat a Vasút utca csapadékvíz-elvezetésének a rekonstrukciója. Az önkormányzat a már említett kerékpárúthoz hasonlóan a Duna-parton sem végezhet semmilyen beavatkozást, az illetékes állami felügyelet azonban hamarosan nagy munkába kezd, és a tervek szerint kivágja az elöregedett, veszélyessé vált fákat, rendbe teszi a területet. A polgármester további tájékoztatást ígért, ha az önkormányzatot informálják az ütemtervről.

További kérdésekre válaszolva Kovács Lajos szakbizottsági elnök elmondta, hogy a Halász utcát felújítják idén, és előkészítés alatt van a Szabadság út, valamint a Botond utca rekonstrukciója is.

Vezér Mihály megemlítette, hogy a szükséges fejlesztések, felújítások késedelmet szenvedtek a Műszaki Irodára utóbbi időszakban jellemző fluktuáció miatt. Ezen a területen is szakemberhiány van, fel kell venni a versenyt a jelentősen jobban jövedelmező államigazgatással, versenyszférával és külföldi munkavállalással.    

Az önkormányzat továbbra is vizsgálja, hogyan lehet megoldani azokat a gondokat – a túlzsúfoltságot, a parkolók és játszóterek hiányát – a Matta-kertben, amelyeket a rossz tervezés okozott.

Vezér Mihály támogatta Szabó Gábor felvetéseit, hogy több szeméttároló edényre van szükség az Erőmű és Szabadság út mentén, valamint utóbbin meg kell vizsgálni a prizmatelepítés és a gyorshajtás megelőzésének lehetőségét.

Ugyancsak Szabó Gábor felvetésére reagálva Török Sándor szakbizottsági elnök hangsúlyozta, hogy a Vöröskereszt által üzemeltetett hajléktalanszálló kifejezetten a százhalombattai fedél nélküliek ellátása érdekében üzemel. Az utcai megkereső szolgálat figyelemmel kíséri a városban feltűnő hajléktalanokat, erőszakkal azonban senkit sem lehet bevinni az intézménybe.   

A mintegy három és fél órás közmeghallgatás során számos egyéb téma is szóba került, és többen is azon véleményüknek adtak hangot, hogy Százhalombatta kiemelkedően komfortos város, ahol az önkormányzat nagyon sok mindent megtesz a kulturált környezet, a színvonalas szolgáltatások és a városlakók jó közérzete, a közösségek erősítése érdekében.