Nehézsúlyú bajnok
2019-01-17 - Rangos elismerést vehetett át a Magyar Ökölvívó Szövetség évzáró gáláján Schrammel Csaba, százhalombattai profi bokszoló december 29-én, Budapesten. Éves munkájáért kupát és oklevelet vett át Erdei Zsolt elnöktől. A nehézsúlyú ranglistavezetővel idei terveiről beszélgettünk.
A 30 éves Schrammel Csaba (10-5-2) mindössze hét évvel ezelőtt kezdett el kick-box edzésekre járni. Az első ringes bunyójára hat évvel ezelőtt került sor, a profik között három évvel ezelőtt mutatkozott be. Korábban cirkálósúlyban bunyózott, a nehezebb kategóriában folytatott első profi mérkőzésén, tavaly novemberben megszerezte az RBO (Royal Box Organization) nehézsúlyú interkontinentális övét. Jelenleg vezeti a magyar nehézsúlyú ranglistát. Idei célja, hogy cirkáló súlyban is övet szerezzen. Ezért következő mérkőzésén már cirkálósúlyú ellenféllel, Olasz Tiborral (2-0-0) száll ringbe február 10-én Budapesten. Január eleje óta heti öt edzéssel készül az idei kihívásokra. A technikai tréningeket továbbra is a korábbi profi bokszoló, Nagy Zoltán vezeti. Az erőnléti edzéseken Lakosa Gergő készíti fel. Felkészülésében Szalai Attila is segítséget nyújt. "Az UBO cirkáló övéért valószínűleg már idén márciusban ringbe szállhatok!" – nyilatkozta Schrammel Csaba. Hozzátette, hogy jelenleg szervezés alatt van egy magyarországi prémium boxgála, amelyen – a főszervezők jelzése alapján – egy mérkőzés erejéig mindenképpen számítanak rá. "Ez még az övnél is nagyobbat szólhat!" - tette hozzá titokzatosan.