Karácsony és születésnap
2018-12-21 - A Városi Családsegítő Gondozási Központ Idősek Otthonában karácsonyi és 90. születésnapi ünnepséget tartottak, Sinka László alpolgármester és Török Sándor az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnökének részvételével.
Az alpolgármester azzal kezdte ünnepi beszédét, hogy az otthon lakói a mi hőseink. Nekik a 2019 nem csak a következő évről, hanem a múltban a vágyott fizetésről is szól. Mint ahogy neki is, hiszen a kezdő fizetése 1670 Forint volt.  Mint mondta, ha az itt lakókkal találkozik, az mindig olyan mintha karácsony lenne. Ősz hajuk szépségével, nyugodtságukkal a saját nagymamája és nagypapája jut eszébe, ilyenkor úgy érzi, mintha velük találkozna. Az önkormányzat nagy szeretettel van az intézmény lakói és dolgozói iránt, mert fontos, hogy jól érezzék magukat.

Török Sándor megállapította, hogy megint nagyon sok csinos hölgy van jelen és reméli, hogy jövőre mindenkit meg tud majd táncoltatni. Kérte a hölgyeket, hogy gyakoroljanak erre. Mióta a ház létezik, ő minden karácsonykor itt van, igazából számára ekkor kezdődik a karácsonyi ünnepség. A lakók és az itt dolgozó hölgyek, akik, mint az angyalok lesik és teljesítik a kívánságokat, szeretetteljes hangulatot teremtenek. Kívánja, hogy jövőre is találkozzanak, és bízik benne, hogy tényleg táncolni fog.

Jelképesen átadták az otthon lakóinak szánt önkormányzati csomagokat. Ezt követően Sinka László és Török Sándor felköszöntötte és átadta a miniszterelnök által aláírt emléklapot és az önkormányzati ajándékot a kilencven éves, érsekvadkerti palóc lánynak, Boda Jánosné Horváth Máriának.

Till Erika az intézmény vezetője megköszönte az új beruházásokat, a napfényrolót, az új szekrénysort, az ülőgarnitúrát azt, hogy az önkormányzat, a képviselőtestület, az alpolgármester és a polgármester is támogatja az intézményt.

Harausz Erika az Idősek Otthona szervezeti egység vezetője szintén köszönetét fejezte ki a fenntartó és a kollégái felé.

A karácsonyi és születésnapi ünnepség műsorát a munkatársak és az otthon lakói állították össze és adták elő.