Diákcsere Lengyelországban
2018-12-05 - November utolsó hetében került sor a szeptemberben indult CHANCE címet viselő Erasmus+ projekt első diákcsereprogramjára, amelyen a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumot három diák és két pedagógus képviselte a lengyelországi Siemianowice Śląskie-ben. Rajtuk kívül olasz, horvát, spanyol és görög partneriskolák képviselői vettek részt a találkozón.
Az egyik cél a partnerek alapos megismerése volt. A tanulók filmen és prezentáción mutatták be intézményüket és városukat, emellett interaktív kvízeket töltöttek ki a partnerországok kulturális örökségéről.

Mivel a projekt egyik fő célja a diákok vitakészségének fejlesztése, az együtt töltött hét alatt számos foglalkozáson vettek részt, amely a találkozó zárásaként rendezett élő vitára készítette fel őket. A vita témája a kulturális örökség volt. A tanulók nagyon jól érveltek és rendkívül éretten és fegyelmezetten viselkedtek a szigorú szabályok közé szorított szóbeli megméretésen. "Tanárként nagy büszkeséggel hallgattunk a diákjaink szereplését, és óriási öröm volt számunkra, hogy a vita legjobb szereplőjének járó oklevelet a mi csapatunk egyik tagja kapta meg" – emelte ki Szabóné Jassó Ágnes.

A projekt következő találkozója februárban Olaszországban esedékes, ezt is előkészítették a tanárok Lengyelországban.

A munka mellett lehetőség adódott a környék megismerésére tanulmányi kirándulások és múzeumlátogatások keretében. A résztvevők ellátogattak a Tarnowskie Góry-ban található ezüstbányába, a katowicei-ben Muzeum Śląskie-be, ahol a környék történetével ismerkedtek meg egy rendkívüli kiállításon. Kirándultak a festői Krakkóba, ahol interaktív játék segítségével fedezték fel a várost. Megindító és felkavaró látogatást tettek Auschwitzba. Az alaposan felkészült idegenvezetőknek köszönhetően sok új ismeretet szereztek a tragikus történelmi eseményekkel kapcsolatban.

A projekt zárásaként bekapcsolódtak a vendéglátó iskola Szent András napi rendezvényébe. Lengyel néptánclépéseket tanultak és népi játékokat játszottak. A búcsúzáskor legördülő könnycseppek bizonyították, hogy az együtt töltött hét alatt nagyon jól érezték magukat és összebarátkoztak új társaikkal.