A húsz éve városunkban élő tanárnő sérült gyerekeket oktat és fejleszt az Érdi Móra Ferenc Általános Iskolában. Autoimmun betegsége miatt visszafordíthatatlan izomsorvadás kezdődött el nála, amely miatt már nem tud lépcsőzni, így önállóan kijutni társasházi lakásából. Nyáron gyűjtés kezdődött a javára, hogy hozzájuthasson egy speciális lépcsőlifthez, amely lehetővé tenné számára azt, ami a legtöbbünknek a világ letermészetesebb dolga: kilépni a házból.

Kaposváron született, már édesanyaként szerezte óvodapedagógusi, rajztanári majd fejlesztőpedagógusi diplomáit. Huszonhárom éves volt, amikor diagnosztizálták és kezelni kezdték autoimmun betegségét. Kétezerben egy izomsorvadással járó autoimmun betegség társult az addigiakhoz, azóta állapota minden próbálkozása ellenére romlik, 2013-tól pedig "felgyorsult" ez a folyamat.

Kezdetben nem akarta elfogadni, hogy bottal kell járnia és folyamatosan segítségre szorul, ám mindig újabb és újabb korlátokkal kellett megbékélnie. Mostanra állandó "társává" vált a rollátor, a kerekes járókeret, amely nélkül egyetlen lépést sem tesz. Nem az esésekkel járó fájdalomtól fél, hanem a tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzésétől.
Három éve a Támogató Szolgálat autójával jár dolgozni és haza. Mostanra a be- és kiszállás is csak a munkatársak segítségével sikerül. Zavarban van, amikor azt érzi, türelmetlenek az autósok, amíg ki- és beszáll a megkülönböztető jelzéssel várakozó kisbuszba. A lépcsőházból jelenleg úgy jut ki, hogy egy magánszemélytől kölcsön kapott egy székliftet, az előző tanév végére ugyanis már segítséggel sem tudott lépcsőn közlekedni.

Nyáron heteket ült a lakásban, mert – mint mondja – nagyon nehéz folyton szívességet kérnie. Nagyon kellene az az érzés, hogy önállóan is el tud intézni valamit. Például egy bevásárlást.

De nemcsak a piacra vágyik, hanem színházba, étterembe, üdülni is. A "sajátosan értelmezett" akadálymentesítésről keserű tapasztalatokat szerzett. Fél a téltől, mert a csúszós járda újabb "korlát", lázad a betegség ellen - fényes, piros járóbotot vesz magának -, de a hivatásáról irigylésre méltó szenvedéllyel beszél.

A legtöbb diákja sok nehézséggel él, de az intézményben nincs akkora teljesítménykényszer, mint a "többségi" iskolákban, és van idő kideríteni, melyik tanulót milyen "kulcs nyitja". Reggel, amikor megérkezik, a gyerekek elé szaladnak, és azt sem tudják, hogyan segítsenek. Krisztina hisz abban, hogy érző szívvel, értő segítséggel életeket és értékeket lehet formálni.

A rámpás lépcsőlift, amiért a jótékonysági gyűjtés indult, legolcsóbban is 3,2 millió forintba kerül. Eddig az összegnek kicsivel több, mint a fele jött össze. Krisztina sokáig nem egyezett bele a közszereplésbe. Hiába kapott sok kedves gesztust, nagyon fájlalja, hogy segítségre szorul, és ilyen drága a szerkezet, amely akadálymentesebbé, önálóbbá tenné az életét.

Bízik egy újfajta kezelésben, amelyet most kezdtek el alkalmazni nála. Azt mondja, boldoggá tenné, ha végül mégsem lenne szüksége a pénzre, hanem felajánlhatná - például a Támogató Szolgálatnak, egy második kisbuszra.

(A Sinka László alpolgármester és Lukács Bernadett által meghirdetett közadakozás a Sérültekért Alapítvány OTP Banknál elkülönített 11742135-27248898-es számlaszámán zajlik.)