Vasember volt a polgárőrfutás díszvendége
2018-10-24 - Közel százötvenen vettek részt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére szervezett emlékfutáson, amelyre harmadik alkalommal került sor Százhalombattán, a Sportközpontban október 20-án.
Az esemény fő szervezői Szalai Attila és Szél Pál, a Városi Polgárőrség vezetői, valamint Fekete László, a Sporthalom Kft. ügyvezetője voltak. A résztvevő polgárőrök az ország tizenegy egyéjéből érkeztek. Megjelent Sinka László alpolgármester, valamint az emlékfutás díszvendége, Szabó Zoltán, ötszörös ironman. Megnyitó beszédet mondott dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, valamint Szél Pál, az OPSZ sportegyesületének elnöke is. A résztvevők a közös tiszteletadás és a mozgás öröme mellé emlékpólót és emléklapot kaptak ajándékba.