Új évad, új élmények
2018-10-17 - Elindult az új kulturális szezon Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban és társintézményeiben. Évadnyitót tartottak a dunafüredi Kszellmann Flóra Közösségi Házban október 12-én.
A rendezvény a Benta Art Regionális Művészeti Egyesület nyári alkotótáborának kiállításával, majd Szigetvári József, a BKK igazgatója és Szél Pál, a településrész képviselőjének köszöntőjével kezdődött. Szél Pál beszédét nosztalgiázással kezdte, amelyben szeretettel említette a névadó egykori alapítót. Kszellmann Flóra "nyugdíjas klubja ma már a környéken és a városban lakók igazi közösségi helyévé vált, különböző kulturális és alkotó csoportok, tárlatok találkozási és bemutatkozási lehetősége". A képviselő Szigetvári József, a BKK és valamennyi közreműködő munkáját, eredményét méltatva köszönte meg az idei évadnyitót.

Az eseményen az alkotó kedvű gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Az este zárásaként a Tintaló Társulat Horgászni tilos! címmel, szabadtéri, interaktív színészi játékkal szórakoztatta a közönséget.