Ifjúsági olimpiára utazott Ilyés Laura
2018-10-03 - Ilyés Laura Vanda, a Százhalombattai VUK SE úszója is részt vesz az Ifjúsági Olimpián, Buenos Airesben. Magyarországot nyolc úszó képviseli - maximum négy férfi és négy nő indulhat országonként - az október 7-től 12-ig tartó világversenyen.
Ilyés Laura Vanda 50, 100 és 200 méter háton, valamint 200 méter vegyes úszásban indul. Katona István elnök elmondta, hogy a versenyszabályzat alapján meghatározott edzői létszám miatt Bodrogi Viktor nem kísérhette el a versenyre tanítványát, de az egyesületben nagyon bíznak abban, hogy Laura nélküle is megállja majd a helyét. Döntőbe várják, de szereplése nagyban múlik azon, hogy a többi ország mely számokra koncentrált a nevezés során.