Virágos elismerések
2018-09-24 - Idén is a Battai Napok ünnepélyes megnyitóján került sor "Virágos Százhalombatta" és a "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyek eredményhirdetésére Százhalombattán szeptember 14-én.
"Tiszta udvar, rendes ház 2018." táblát vehetett át Nagy Lajos Zsolt és Dobos Gáborné a Bláthy Ottó utcából, Péli Zsuzsanna és Péli József az Arany János, Bicskeiné Kis Ilona a Hága László, Hajdú Józsefné a József Attila utcából, Baki Szilvia az Október 6. utca 3. társasház nevében, valamint a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete Hajléktalan Ellátó Integrált Intézmény. Részükre különdíjat – ötezer forintos, a Víkend Portában beváltható ajándékutalványt – ajánlott fel és adott át Török Sándor, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke. A díjazottak a kertbe kihelyezhető tábla mellé 15 ezer forintos ajándékutalványt kaptak.

Ugyancsak földbe szúrható táblával, valamint 5-10-15 ezer forintos ajándékutalvánnyal ismerték el a Virágos Százhalombatta Verseny idei helyezettjeit. A legszebb lakosság által díszített társasházi előkertek versenyében Hornyák Irén győzött a Bláthy Ottó utcában, második Póth Mihály Ferenc lett a Liszt Ferenc sétányon, harmadik pedig Szabó János a Bláthy Ottó utcában. A legszebb lakosság által díszített erkélynek járó elismerést Kovács Lászlóné kapta a Szent István téren, második Pető Józsefné az Augusztus 20. utcában, harmadik Kuránné Nagy Andrea az Irinyi János utcában. A legszebb családi házas előkert kategória első helyezettje Gombos Gabriella (Akácfa utca), második Dávid Mihályné (Hajós utca), a harmadik pedig Szakmány János (Sas utca).

(Fotó: Medgyesi Milán)