Gyerekek a család fölött - Ahogyan a védőnő látja
2018-09-20 - Manapság a gyerekek nem tagjai a családnak, inkább fölötte állnak. Nincsenek feladataik, mindenki őket szolgálja. Hogy ezzel mi a baj? Egyebek mellett erről is beszélgettünk Szikszai-Gál Évával, a százhalombattai Arany János iskola védőnőjével, aki idén negyven éve dolgozik a pályán, és mintegy foglalkozási ártalomként mindenkit "kicsikémnek" szólít, amikor szenvedélyes magyarázataiba kezd.
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban, Kántorjánosin született. Gyermekkorában a babázást, később az olvasást és a biológiát imádta. Mivel biosz-könyvtárszak nem indult az érettségi évében Nyíregyházán, az Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Karára felvételizett. A képzés akkor indult, 86-an tanultak az első évfolyamon. A professzoraik azonosak voltak a SOTE oktatóival, az iskolában és a kollégiumban remek, összetartó közösséget talált. "Előfordult, hogy egy túróscsuszára volt csak pénzünk. Hat villával kértük. De akkoriban jutottam el először balett előadásra is, amelyet azóta is szeretek." Az évnyitón riportot készített vele egy újságíró. "Jó védőnő akarok lenni" – ez lett a cikk címe. Az lett? "Remélem, igen, de ezt nem nekem kell eldönteni, hanem azoknak, akikkel dolgozom."

Szerinte a jó védőnő először is segíteni akar, de nagy adag toleranciára, empátiára és némi határozottság is szüksége van. Természetesen nélkülözhetetlen a szakma fejlődésének a követése, a felkészültség, hiszen óriási a felelősség. Annak ellenére, hogy a munkájuk "láthatatlan". A védőnőkről csak akkor beszélnek, ha valamely súlyos ügyben felmerül a felelősségük.

Pedig az országgyűlés 2015-ben, a hazai védőnői szolgálat alapításának 100. évében a védőnők napjának nyilvánította június 13-át. A százhalombattai védőnői szolgálat tagjai ilyenkor összejönnek, főznek, beszélgetnek. Egyelőre még senkinek sem jutott eszébe köszönteni őket. "Olyan a közösségünk, hogy tudunk örülni egymás örömének is."

 A VII. kerületben kezdett el dolgozni, ott is fantasztikus csapatot talált, és azt a tíz évet is imádta. "Az újszülöttekkel való foglalkozást semmi sem tudja felülírni, osztozni a család örömében különleges élmény." Időközben ismerőse révén Százhalombattán jutott lakáshoz, és 1996 óta itt is dolgozik.

Kezdetben három, azután kettő intézményben látta el az iskolavédőnői feladatokat, végül sikerült érvényt szerezni a rendeletnek, amely nyolcszáz fő felett előír egy főállású iskolavédőnőt, így lett az Arany János iskola az egyedüli "munkahelye". A munkáltatója a Városi Családsegítő és Gondozási Központ.

Mi változott a leginkább az elmúlt negyven év során? Azt tapasztalja, hogy egyre több a túlsúlyos, elhízott gyerek, és ezen a tendencián egyelőre a mindennapos testneveléssel, a menzai reformokkal sem sikerült változtatni. Emellett, míg korábban nem is létezett ilyen státusz, jelenleg az úgynevezett BTMN – beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő – diákok száma is folyamatosan nő.

Mi állhat a háttérben? Úgy véli, az egyik ok a gyerekek "családfelettisége" lehet. "Kiskoromban a szüleim annyi egyforma szeletre törték a csokit, ahány családtag volt. Ugyanannyit kaptak belőle ők és a nagyszüleink, amennyit mi a testvéremmel. Ma sok szülő mindenről lemond, csak, hogy a gyereknek mindene meglegyen."

Túl hamar bedobjuk a gyeplőt, így a gyerek nem tanul meg várni. Még a kassza előtt megkapja az üdítőt. Nem szabunk neki következetes határokat, pedig azok nélkül sosem lesz biztonságban. Baj, hogy nagyon sok időt töltenek tévével, számítógéppel, telefonnal. Azután nem értjük, ha vasárnap délután felmondta a verset, hogy-hogy nem tudja hétfőn. Hát úgy, hogy a televízión aludt el, így az került át a hosszú távú memóriába.

Hogyan változott a szakma? Egyre több a feladat, amelyeket lassan már csak valaminek a rovására lehet ellátni. A sok kampány helyett folyamatosan működtethető programokra lenne szükség. Néhány éve alapított egy életmódklubot a túlsúlyos gyerekeknek. "A fogyókúra helyett kértem, hogy írják, mit esznek egész nap, mert akkor eldönthetjük közösen, mit lehet abból elhagyni – hosszú távon, akár végleg. Jártam velük gyalogolni – de végül már csak én akartam az egészet."

Nem könnyű a szülőket együttműködésre bírni. Hiába kéri, hogy tanítsák meg a gyerekeket reggelizni, ha ők sem teszik. Pedig ha kimarad a reggeli tápanyagbevitel, vagy, ha kevesebbszer étkezünk az ajánlott napi ötnél, a szervezet elkezd tartalékolni, és ez az elhízás egyik oka.

Sikerélmény? Naponta ad erőt a munkához. A gyerekek hálásak, kedvesek, bíznak. "Lehet, hogy akad, aki csak ragtapaszért jön, de szoktam mondani, hogy akkora forgalmat bonyolítok, mint egy központi pályaudvar. Az egyik 12-es osztály szalagot tűzött rám a legutóbbi szalagavató bálon. Azt mondták: Éva néni, annyi órát tartottál nekünk! Ez nagyon jól esett!"

Érdekes, hogy éppen a középiskolás fiúk fordulnak hozzá a legnagyobb közvetlenséggel. Volt olyan, aki az általa megtanított rákszűrő önvizsgálatnak köszönhetően találta meg magán az elváltozást, de talán az olykor életmentő egészségismereteknél is fontosabb a személyes, bizalmi viszony. "Hogy tudja, hogy biztonságban van, elmondhatja a problémáját, amelyre ítélkezés nélküli, korrekt választ fog kapni."