Áldás és öröm
2018-08-22 - A nyitóceremóniát a szélsőséges időjárás miatt ugyan másnapra kellett halasztani, de onnantól kezdve az időjárás igazán kegyes volt a Summerfes és az augusztus 20-ai városi ünnepség résztvevőihez Százhalombattán. Sokan kilátogattak az államalapítás és az új kenyér ünnepére rendezett egész napos családi programokra, az esti gálaműsorra, de legtöbben az utcabálon gyűltek össze. 
Nagy sikert aratott az egész napos programok közül az állatsimogató, a mezítlábas mendegélős, a játszóház és a kézműves foglalkozások. Jó hangulat kísérte Petróczki Csaba nótákból és örökzöld dallamokból összeállított műsorát, valamint az Aszódi Podmaniczky Művészeti Iskola püspökhatvani tagozata harmonikásainak Pál Lajossal közös koncertjét. A Forrás Néptáncegyüttes és a Pesovár Ferenc Néptánc Suli növendékei teltházas sátorban mutatták be gálaműsorukat, amit vastapssal jutalmazott a közönség.

A városi ünnepség a Himnusszal vette kezdetét, amelynek eléneklésében a Kárpátalja Néptáncegyüttes, valamint Bánki Bettina és Násztor Eszter közreműködött. Vezér Mihály polgármester ünnepi köszöntőjében Szent István eszméit, örökségét, tetteit méltatta. Kiemelte, hogy az erős államiságot, a szervezett közigazgatást neki köszönhetjük. "Az összefogás, az egységes, közös alapelvekben való gondolkodás és a hazaszeretet pedig nem csak a történelmi fontosságú helyzetekben, hanem a mindennapokban is a legfontosabb."

A százhalombattai búzából, helyi mesterek által készített új kenyeret Illéssy Mátyás katolikus plébános, Sárosi Gábor református lelkész és Pál Káplán, az új ortodox pap áldotta meg. Sárosi Gábor az örömöt, az életet, a "zajos és a csendes ünnepeket" dicsérte: "edd csak örömmel kenyeredet, és idd jókedvvel borodat, mert mindig az volt Isten jóakarata!" Azt tanácsolta, hogy szeressük az életet, családunkat, barátainkat, munkánkat.

A Kárpátalja Táncegyüttes előadását a Talamba Ütőegyüttes koncertje követte a fesztiválsátorban, majd jó hangulatú utcabállal zárult a Szent István napi városi ünnepség. (Fotó: HTV)