Szürkonstruktivista táj három szinten
2018-08-08 - László Bandy dobozgrafikáiból és képeiből nyílt kiállítás a Velence-tavi Galériában, Agárdon augusztus 3-án. A kiállítás a hónap végéig látható. Az alábbiakban Szula Zsuzsanna megnyitója olvasható.
A felépítmény kezdete, a dobozgrafikák teremtése
Elképzelek 0.2 köbméter légüres teret. Megtöltöm levegővel. Beengedek némi fényt. Meghatározom a horizontot, kijelölöm a talajt. Elkezdek növeszteni benne néhány alakzatot: felfelé, a fény felé. A fény megakad a szereplőkben: megtörik, szétszóródik. Alakzataim igyekeznek alkalmazkodni, optimálisan növekednek, szinte szabályos körökké terjeszkednek. Szinte, mert sosem azok természetes körülmények között. Még csalok is, tussal kicsit megnyomom növekedésük irányát. (Csak kicsit segítettem.) Bandy sosem csalna. Alkalmazkodnak, szerveződnek anyagi találkozási pont nélkül. Egy idő után nem bírnak magukkal: kitörnek a megadott térből, kitüremkednek, de kapaszkodnak, hogy a történet részei maradjanak.

A kiállítás rendezését dicséri, hogyan szövik be a tereket a történetek. Alul a nagyméretű festmények, klasszikus teremtés: horizont...növekedés, szerveződés. Milyen érdekes, hogy két dimenzióban sokkal nagyobb, bonyolultabb térrendszereket lehet érzékeltetni, mint háromban vagy négyben. Sokszorozódó térrendszerek. A felépítésük gyakorlatilag azonos a szobrokéval: de itt óhatatlanul az alkotónak már a legelején definiálnia kell a helyszínt, a műfajból adódóan a háttér kerül fel először, így ezek a munkák egyszerre képesek óriási tereket érzékeltetni, de mégis kötöttebbek: jó alkalmat kínálnak viszont a személyes mondanivalók elrejtéséhez.

A második emeleten külön kis csodavilágok: melyik gyermek ne vágyott volna rá, hogy óriás legyen vagy legalább űrhajós, hogy kívülről szemügyre vehesse a világűrt, a rendszert. Fent ilyen az egyik blokk, ahol az organikusabb munkák egymással is összefüggésbe kerülve pont ilyen hatással vannak. Egy másik nézőpontból, ahol szárazabb, "blokkszerűbb" a térbeli alkotások struktúrája: a háttérben a szubjektívabb, figurális munkák jelennek meg: érzékenyen oldják emberivé az utópisztikus, konstruktív, épített hangulatot. Azokon a festményeken ráadásul megjelenik egy új térérzékeltetési kísérlet, ami a szereplők és a tér viszonyát is erősen szubjektivizálja.

A harmadik emeleten pedig kiszakadhatunk mindezekből: végtelen tisztaságában jelenik meg mindezeknek az ötvözete. Sodródom a felkínált rendszerekkel, értem a ritmusát, elveszem bennük, feloldódhatok a történetekben.

A szürkonstruktivista tájhoz kívánok tartalmas tér- és időutazást!