Tankerületi pedagógusnap
2018-06-27 - Hagyományteremtő rendezvényen búcsúztatták az idei tanévet az Érdi Tankerület pedagógusai június 25-én a százhalombattai kulturális központban. Ünnepi műsor keretében adta át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket, illetve a Miniszteri Elismerő Okleveleket a tankerület iskoláiban dolgozóknak Sárközi Márta tankerületi igazgató. Egy új, tankerületi díj kiosztására is sor került.
A tanévbúcsúztató pedagógusnapon a nemcsak tanító-nevelő munkát végzők, hanem a technikai dolgozók is részt vettek; több mint száz iskolai dolgozót tüntettek ki.
– Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adtunk át azoknak a kollégáknak, akik idén nyugdíjba vonulnak, Miniszteri Dicsérő Oklevelet kaptak a kiemelkedő munkát végző pedagógusok, és idén először átadtuk a központunk által alapított Aranycsengő Díjat, illetve Díszoklevelet azoknak, akik az most véget ért tanévben végeztek kiemelkedő munkát – mondta el Sárközi Márta. Hozzátette: az Aranycsengő Díjat évente öten kaphatják meg.

A pedagógusokat nemcsak Sárközi Márta, hanem Sinka László, Százhalombatta alpolgármestere is köszöntötte, ahogy T. Mészáros András, Érd polgármestere is, aki az ünnepélyes díjátadást követő fogadáson pohárköszöntőjében a pedagógusok megbecsülésének fontosságáról beszélt. (Forrás: erdmost.hu) A kitüntetésben részesült pedagógusok névsora itt olvasható.