A meghívott szakember törvényszerűségekkel igyekezett támpontot nyújtani a szülőknek, hogyan működik az idegrendszer, a gyerek és valamennyi emberi kapcsolat. Véleménye szerint a nevelés elsődleges célja, hogy "a belső döntést, a gyerek belső erejét neveljük fel", végső célja pedig az, hogy mi, szülők feleslegessé váljunk.

Ha korlátokat állítunk, hogyan lesz szabad?
Uzsalyné Pécsi Rita elmondta, hogy a fegyelmezettség annyit jelent, mint "belülről fakadó igen a jóra" és nem egyenlő a szófogadással vagy szabálykövetéssel. Kiemelte, a kisgyerekeknek nagyon fontos, hogy minél többször megtapasztalhassák: "saját magukat kézben tartani jó". Hozzátette, hogy elsősorban nem szabálykövetés közben tudnak ilyen tapasztalatokra szert tenni, hanem – és elsődlegesen – akkor, amikor játszanak. Ha indirekt módon ágyaznak meg a szülők a direkt fegyelmezésnek, az sokkal nagyobb valószínűséggel lesz sikeres.

A fegyelmezés helyes módszerével kialakítjuk a gyermek önszabályozását, megerősítjük benne a jót (mit szabad és mit nem), és következetesen megtaníthatjuk, hogy a dolgoknak mindig van következménye. Nem kell aggódni, mert a bizalmi kapcsolat elbírja a határozott fegyelmezést. Utóbbi pedig nem szükséges rossz, "minden egyes pillanata kegyelmi állapot, amikor szárba szökken a nevelés!"  

 A következmények vállalásából következik majd a felelősségvállalás. A neveléskutató bármely életkorú gyereket nevelő szülőnek azt tanácsolja, hogy ne végezzék el a gyerek helyett a rá tartozó dolgokat, csak legyenek ott a háttérben, ha segítségre lenne szükség. "A gyerek majd rájön a saját módszerére." Ugyanakkor a fegyelmezés mintegy húsz éves folyamat, nagyjából 20-22 éves életkorra érik be, és időnként – különösen kiskamasz- és serdülőkorban – visszaesést is tapasztalhatunk, ami természetes.

A tehetség "fegyelem nélkül polip görkorcsolyában"
A fegyelmezetlen ember nem szabad, elsősorban saját maga miatt nem az. Ha nincs határozott és következetes fegyelmezés a családban, fennáll az irányítási vákuum veszélye. Ami azt jelenti, hogy ha a (kis)gyerek nem kapja meg az irányítást attól a személytől, akitől várja, akkor azt éli át, hogy nem törődnek vele, a szülőket nem érdekli, hogy mi történik vele. Nem éli át a kötődést sem, amit a neveléskutató a legnagyobb mai problémának nevezett. Irányítás nélkül a gyerek először szomorú lesz, majd dühös, agresszív és mindenki mást ő akar irányítani.

A külső fegyelem páncél, ami megvéd a káros hatásoktól. Fontos, hogy a szabályok, korlátok és körülmények kiszámíthatók legyenek, vagyis előre fektessük le azokat! "A nagyobbaknak már meg lehet, sőt meg is kell indokolni, serdülőkorban pedig lehet módosítani és tágítani is." A következetesség ebből a szempontból is nagyon hangsúlyos: "ma is és holnap is ugyanezek a szabályok érvényesek!" A szülőknek fontos figyelni arra, hogy csak olyan szabályokat vezessenek be, amelyeket biztos, hogy be tudnak tartatni.

Póráz helyett karám
A korlátokkal adunk keretet a növekedésnek! – szögezte le Uzsalyné Pécsi Rita. Minél kisebb a gyerek, annál kisebb legyen a karám is – de azon belül viszont biztosítsunk számára szabadságot! "Választhat, hogy piros vagy zöld zoknit vesz fel, de azt nem választhatja, hogy zokni nélkül megy ki télen az utcára."

A gyerek természetesen "neki fog menni" a szülők által felállított karámnak, sőt, ha heves vérmérsékletű, megpróbálja szétrúgni. Ha ütközés alakul ki, a szülő tartsa szem előtt, a gyereknek valójában nem az a célja, hogy lebontsa a karámot, hanem az, hogy újra és újra megerősítsük számára, hol vannak a határok.

Különösen a serdülőkorra jellemző a "káosz probléma". A korosztály tagjainak hatalmas a szabadság- és önállóság iránti vágya, és "mivel belül káosz van, kívül sem zavarja". Ha kordában akarjuk tartani a rendetlenséget, biztosítsunk a kamaszoknak saját birodalmat, ahol ők a gazdák, övék a felügyelet. Ameddig megtalálják a dolgaikat a káoszban is, addig minden rendben van.

De hol fognak rendet tanulni?
Az otthon közös helyiségeiben, amit minden családtag használ. Ott ragaszkodjunk a rendhez következetesen! "Ha sokadik felszólításra sem kerül el az útból a tornazsák vagy a koszos, levetett bakancs, akkor tegyük azt a serdülőnk birodalmába. "Biztosan állítom, hogy ez a módszer működik!" – tette hozzá a négy saját gyermeket nevelő szakember.
Gyakorlati tanács hangzott el az "ételválogatás" problémájára is. "Mindenkinek lehet két étele, amit nem szeret, meg a fehérrépa!"

A fegyelemrombolók köre
Az eredményes nevelés leggyakoribb ellenségei a túlzott ingermennyiség, a sok zaj, a háttérzaj, az éhség és a pszichés éhezés. Ezek határozott, egyértelmű korlátokkal, egyszerű szabályokkal, csendes pihenők és megfelelő körülmények biztosításával megelőzhetők.

A gyerekek belső fegyelme a külső fegyelem – a karám - által alakul ki. Biztosítsuk arról, hogy lehet tévedni, de a hibát vállalni kell és jóvá kell tenni. A hatékony tanulás örökérvényű receptje a "kíváncsiság, csinálás, tévedés, újrakezdés". A szülő és a gyerek dolgába mások, például a testvérek, ne szóljanak bele! Jellemző az "én megmondtam, hogy" hozzáállás, illetve véleményezés, de a szülők minden esetben ragaszkodjanak ahhoz, hogy ők a vezetők!

Örülök, hogy lehet rád számítani!
A fegyelmezés sajnos tele van kritikával, amely az idegrendszerre ugyanolyan hatással van, mint a fizikai bántalmazás. "Tudni kell, hogy fájni fog, akkor is, ha építő és akkor is, ha szépen fogalmazunk." Fontos, hogy sokat dicsérjünk, és amikor ezt tesszük, ne a megoldást, hanem az erőfeszítést értékeljük! Nyugodtan ismerjük el a törekvéseket akkor is, ha azok már elvárható vagy természetes feladatra vonatkoznak. A kritika elviselhető, sőt, gyógyító receptje pedig három-öt pozitív mellett egy építő jellegű, de adott esetben negatív visszajelzés. Kár, hogy az életben kapott elismerések mintegy hetven százalékát öt éves kor alatt kapjuk.

Tudok mást, mint Anya!
A nagyjából másfél-két éves életkorra jellemző hiszti kapcsán a szakember kifejtette, hogy az "én én vagyok, és én tudok, én akarok" a kompetencia élményét adja a kisgyerekeknek. Amikor ez a nagy akarás beleütközik a karámba, a gyerek idegrendszere megfeszül és ő - körülbelül 6-8 éves koráig – nem képes arra, hogy saját magától visszaállítsa a hiszti előtti állapotot. Ha elönti a tehetetlenség dühe, segítsük – akár észrevétlenül is -, a megoldás felé. A határokat feszegető, akaratot próbálgató hisztit azonban higgadtan és határozottan utasítsuk vissza. "Ha egy magatartás nem kap megerősítést, kioltódik." Az a fontos, hogy a hisztis gyerek egy higgadtabb idegrendszerrel találkozzon, és próbálkozásával ne érje el, amit szeretne! (Az is sikernek számít, ha hatást ér el vele.)

Pécsi Rita azzal fejezte be, hogy jellemzően több százszor kell megismételnünk a kisgyereknek valamit, hogy eredménye is legyen, de "mire a gyerekek felnőnek, úgyis mindenki szentté válik a fegyelmezés és önfegyelmezés, a sokszor magunkra erőltetett higgadtság hatására."